Nem tiltakozott senki a kamatdöntés ellen

Nem tiltakozott senki a kamatdöntés ellen

MH/MTI 2023. december 6. szerda. 15:18 A november 21-i ülésen a kamatfolyosó két szélét is 75 bázisponttal mérsékelték. Az alapkamat így 11,50 százalékra mérséklődött, az egynapos jegybanki fedezett hitel kamatlába 12,50 százalékra csökkent, az egynapos jegybanki betét kamatlába pedig 10,50 százalékra csökkent. A monetáris tanács tagjai egyöntetűen úgy vélték, hogy az erőteljes dezinfláció és az …

Részletek
Célkeresztben a gyakorlat

Célkeresztben a gyakorlat

Varga-Bajusz Veronika elmondta, a projekt célja, hogy a rugalmasabb felsőoktatáshoz igazított képzési modell jöjjön létre, és gyakorlattal, tapasztalattal rendelkező hallgatók kerüljenek ki a munkaerőpiacra. A diákok jelentős része is igényli, hogy tudjon dolgozni már az egyetem mellett – jegyezte meg. A dolgozó diákok számát mintegy tíz százalékkal kell emelni 2030-ra, a gyakorlatorientált képzésben tanulók számát …

Részletek
Pistorius: Ukrajna nem Németország szövetségese

Pistorius: Ukrajna nem Németország szövetségese

A ZDF német televíziónak adott keddi interjújában Pistorius visszautasította azokat a találgatásokat, amelyek szerint Németország azért adagokban nyújtja Ukrajnának a segítséget, hogy éppen elhárítsa a vereséget, és azért is, hogy megakadályozza, hogy Kijev nagyobb győzelmeket arasson. „Azt szállítjuk, amit tudunk. ugyanez vonatkozik szinte minden más szövetségesre és partnerre is” – mondta, hozzátéve, hogy „Németország nem …

Részletek
Szinte nincs olyan betegség, amelyen ez a módszer ne segíthetne!

Szinte nincs olyan betegség, amelyen ez a módszer ne segíthetne!

Mennyi az elég? A legjobb az lenne, ha mindenki egész életében mozogna, fiatalon hozzászokna, és soha nem hagyná abba, legfeljebb korához és egészségi állapotához igazítaná a mozgás mennyiségét és típusát. Az ajánlott mennyiség az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint heti 150 perc közepes intenzitású kardiomozgás, ami lehet akár futás, úszás, gyaloglás, kerékpározás is. Hogy mi …

Részletek
MTÜ: A külföldi és a belföldi vendégéjszakák száma is emelkedett októberben

MTÜ: A külföldi és a belföldi vendégéjszakák száma is emelkedett októberben

MH/MTI 2023. december 6. szerda. 10:19 A magyarországi szálláshelyeken az év tizedik hónapjában tavalyhoz képest öt százalékkal több, tehát 3,1 millió vendégéjszakát töltöttek el a vendégek. Az NTAK adatai szerint a vidék vendégéjszakáinak több mint háromnegyede a belföldi vendégeknek volt köszönhető, sokan indultak útnak az országon belül. Az MTÜ kiemelte, a fürdővárosok népszerűsége továbbra is …

Részletek
Hogyan küldjünk csomagot Hollandiába?

Hogyan küldjünk csomagot Hollandiába?

Napjainkra a csomagküldés olyan mindennapos tevékenységgé vált, mint szüleinknek, nagyszüleinknek régen a képeslapfeladás. Ez részben a világháló térhódításának is köszönhető, melynek hatására jelentős mértékben megváltoztak a vásárlási szokások, és ma már mindenki az online webáruházakból vásárol. Így igencsak megnövekedett a csomagszállító cégek szerepe és munkája, és amikor egy külföldi országba kell feladnunk küldeményt, hirtelen nem is tudjuk, hogy hová forduljunk.

Részletek
A nagy felismerések kora

A nagy felismerések kora

Az idén Dubajban megrendezett COP28 éghajlat-változási csúcstalálkozón négy kontinens összesen 22 országa nyilatkozatot írt alá az atomenergia felhasználás 2050-ig történő megháromszorozásáról. E 22 ország között volt az Egyesült Államok, Kanada, Nagy Britannia, továbbá az Európai Unió országai közül Bulgária, Csehország Finnország, Franciaország Magyarország, Hollandia Lengyelország Románia, Szlovákia, Szlovénia és Svédország. Mint látható Az Európai Unió …

Részletek
Feldman Zsolt: 125 ezer gazdálkodó jutott már előleghez idén

Feldman Zsolt: 125 ezer gazdálkodó jutott már előleghez idén

Feldman Zsolt a Zala Megyei Gazdakörök Szövetségének agrárfórumán arról beszélt, hogy a még folyó kifizetések összesen végül elérik a 270 milliárd forintot.A hiteleket szolgálja az Agrár Széchenyi Kártya legújabb konstrukciója is. Ma a gazdák hitelállományának közel 80 százaléka kamattámogatott konstrukciójú – tette hozzá az államtitkár. Feldman Zsolt elmondta: az agráriumban a legnagyobb változást idén az …

Részletek