Itt az új McLaren festése, Sainz továbbra is vezeti a Dakart – kedd
A McLaren szinte teljesen váratlanul leplezte le 2024-es fényezését, miközben Carlos Sainz továbbra is őrzi első helyét a Dakar Ralin.
A McLaren szinte teljesen váratlanul leplezte le 2024-es fényezését, miközben Carlos Sainz továbbra is őrzi első helyét a Dakar Ralin.
Egyre többünket érint a lúdtalp okozta fájdalom, ráadásul kezeletlenül még több súlyos következményt vonhat maga után. Idővel mozgásszervi betegségek és szövődmények is felléphetnek. Hogyan előzzük meg a következményeit, milyen elváltozásokat eredményezhet, ha nem figyelünk oda Alábbi cikkünkben erről írunk.
Kay Bernstein, a klub korábbi vezérszurkolója 43 éves volt.
Kicsit faragott a hátrányából az újabb szakaszt nyerő francia a Dakaron, de az Audi spanyolja továbbra is kontrollálja az eseményeket.
A három magyar közül csak egy jutott túl az első fordulón.
Ismét egy portugál futballista érkezik az Olympiacos együtteséhez…
Mohammed ben Sulayem ismét kifejtette, hogy az erőviszonyok terén ne legyen tévedés: az FIA az F1 irányító szerve, ezt nem szabad elfelejteni.
Ha végigfutjuk az elmúlt közel húsz év január 16-ai F1-es híreit, rendszeresen visszaköszön valami biztató a McLarennel kapcsolatban. Nézzük, hogy miről szólt ez a nap 2000 óta.
MH/MTI 2024. január 15. hétfő. 23:01 Az még mindig kérdéses, hogyan tudnak majd kvalifikációt szerezni a párizsi olimpiára, ugyanis az európai szövetség decemberben közölte: nem támogatja az orosz és fehérorosz sportolók visszatérését. Az ötkarikás indulási jogok egy részét a tavalyi antwerpeni világbajnokságon osztották ki, a maradék kvótákat az Európa-bajnokságon, illetve az olimpiai kvalifikációs világkupasorozat alapján … Olvass tovább
MH/MTI 2024. január 15. hétfő. 19:03 Varga Judit az uniós tagállamok nemzeti parlamenti EU-bizottsági elnökeinek hálózata (Cosac) által szervezett tanácskozáson vett részt a vallóniai Namur városában, ahol ismertette a júliusban kezdődő magyar uniós elnökség terveit. Nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Magyarország számára fontos az uniós bővítés kérdése. „Magyarország harminc éve kötötte meg a társulási megállapodásait az EU-val. … Olvass tovább