Kamion Eb: A Slovakiaringen vághat vissza kihívóinak a címvédő Kiss Norbert

A Révész Racing 38 éves versenyzője az idénynyitó misanói állomáson jelentős előnnyel szerezte meg a pole pozíciót az első napon, de a nyitófutamot műszaki hiba miatt fel kellett adnia. A győzelmet így a hatszoros Eb-győztes német Jochen Hahn, Kiss egyik legnagyobb riválisa aratta, igaz, a hétvége második viadalán a magyar versenyző a mezőny végéről rajtolva is nyerni …Folytatom az olvasást

Részletek
Michelisz a dobogója után újra a pontverseny élén!

Michelisz a dobogója után újra a pontverseny élén!

Miután az első futamon a nyolcadik helyen végzett, a második futamon a harmadik helyről indulhatott Spában Michelisz Norbert, csak Filippi és Fernandez volt előtte. A mezőny másik magyar pilótája, Losonczy Levente a 22. pozícióból indult az ikonikus aszfaltcsíkon.A rajt után Filippi meg tudta tartani a vezetést, Michelisz pedig egy kemény manőverrel megelőzte Fernandezt, így …Folytatom az olvasást

Részletek
Ehrlacher győzött, Michelisz a top 10-ben!

Ehrlacher győzött, Michelisz a top 10-ben!

A TCR World Tour második fordulóját Belgiumban rendezték, ahol az időmérőn Ehrlacher szerezte meg a pole-t, Michelisz pedig a nyolcadik helyen végzett. Ennek megfelelően a magyar versenyző a nyolcadik pozícióból indulhatott az első futamon.Ma rajtja nagyon rosszul sikerült, így visszaesett a mezőny végére, Ehrlacher megtartotta a vezetést, őt Girolami, Pauwels, Urrutia és …Folytatom az olvasást

Részletek
Michelisz a legjobb Hyundai-pilóta, Ehrlacher-pole Spában

Michelisz a legjobb Hyundai-pilóta, Ehrlacher-pole Spában

A TCR World Tour ezen a hétvégén rendezi a második, spái fordulóját, ahol szombat délelőtt rendezték az időmérő edzést. A kvalifikáción a Lynk and Co tudott dominálni, Ehrlacher szerezte meg az első rajtkockát, őt Ma, Girolami, Pauwels és Urrutia követte.A Hyundaiok ezúttal nem mentek jól, közülük a pontversenyt vezető Michelisz Norbert teljesített a legjobban, aki a …Folytatom az olvasást

Részletek
„Nemzeti üggyé vált” a motorsportokban remeklő magyar fiatalok támogatása

„Nemzeti üggyé vált” a motorsportokban remeklő magyar fiatalok támogatása

Kisebb arculatváltáson esett át a HUMDA szakmai akadémiája, így a 2023-as szezontól már a Hungarian Motorsport Academy, Nemzeti Motorsport Akadémia néven fogják szakmailag és pénzügyileg támogatni.Az arculatváltás mögött azonban ugyanaz a szakmai stáb dolgozik azon, hogy évről évre kiválasszák, monitorozzák a magyar fiatalok fejlődését: Michelisz Norbert Túraautó …Folytatom az olvasást

Részletek
Michelisz 8. a második futamon, vezeti a bajnokságot!

Michelisz 8. a második futamon, vezeti a bajnokságot!

A szombati pole-ja és rajt-cél győzelme után a fordított rajtrácsos versenyen a 10. helyről indulhatott Michelisz Norbert Portimaóban. A magyar pilóta a rajtnál feljött a 9. helyre, majd Borkovic és Pauwels ütközése után bejött a biztonsági autó.Az újraindításnál Girolami autója sérült meg, amiért újra bejött a safety car, ekkor Urrutia, Björk, Coronel volt a sorrend …Folytatom az olvasást

Részletek
Michelisz Norbert rajt-cél győzelmet aratott Portugáliában!

Michelisz Norbert rajt-cél győzelmet aratott Portugáliában!

Idén a TCR World Tour-sorozatban áll rajthoz az egyik legsikeresebb magyar autóversenyző, Michelisz Norbert, aki maradt a BRC Hyundai csapatánál, és idén is Mikel Azcona a csapattársa.A sorozat idénynyitó helyszíne Portimao, ahol ma délelőtt Michelisz szerezte meg a pole-t Azcona és Huff előtt, délután pedig végig vezetve nyerte meg a versenyt. Azcona folyamatosan közel volt …Folytatom az olvasást

Részletek
Michelisz Norbert a pole-ban a portugál időmérőn!

Michelisz Norbert a pole-ban a portugál időmérőn!

Portimaóban indult a TCR World Tour 2023-as szezonja, a mezőnyben egyedüli magyarként Michelisz Norbert szerepel, aki a tavalyi WTCR-szezonhoz hasonlóan idén is Mikel Azcona csapattársa a BRC Hyundainál.A pénteki két szabadedzésen Michelisz a hetedik, illetve a tizennegyedik helyet szerezte meg, a ma délelőtti időmérőn pedig a Q1-ből a negyedik helyen jutott tovább. Még több …Folytatom az olvasást

Részletek
Tim Gábor szezonja már Monzában megpecsételődött

Tim Gábor szezonja már Monzában megpecsételődött

A vanyarci versenyző idén is a GM Sport francia csapattal várta a Clio Cup Europe bajnokság első EB értékelésű hétvégéjét. 51 pilóta érkezett az olaszországi Monza pályára. A hatalmas mezőny előrevetítette, nem lesz egyszerű hétvégéje a kupa egyetlen magyar pilótájának.Tim 2012-ben az FIA ETCC-vel járt először a sebesség templomában, de Monza akkor nem kegyelmezett …Folytatom az olvasást

Részletek
Elmarad a Kamion EB a Hungaroringen

Elmarad a Kamion EB a Hungaroringen

Mint arról mi is beszámoltunk, a Hungaroring a közeljövőben nagy változáson megy keresztül annak érdekében, hogy még látványosabb futamoknak adhasson otthon, így többek között a Forma-1 mezőnye is hamarosan egy felújított pályára térhet vissza.A változtatásoknak azonban komoly ára van, hiszen a jelentős költségek mellett az egyik fontos hazai futamot is le kellett …Folytatom az olvasást

Részletek