Kortárs irodalmi enciklopédia indult a tegnap.ma portálon

Kortárs irodalmi enciklopédia indult a tegnap.ma portálon

A tegnap.ma – amelyet a Nemzeti Kulturális Alap és Petőfi Kulturális Ügynökség támogat, valamint a Magyar Írószövetség, a Magyar Pen Club, a Parnasszus folyóirat, az Irodalmi Jelen irodalmi portál és az Országút folyóirat is a partnere – nem hagyományos irodalmi folyóirat, annál jóval több. A portálon kortárs magyar írók, költők olvassák fel műveiket, amelyekből egyedülálló …

Részletek
Finn lap: visszaküldhetők-e a menedékkérők hazájukba?

Finn lap: visszaküldhetők-e a menedékkérők hazájukba?

Tóth László Levente 2023. november 28. kedd. 6:51 Az utóbbi időben Finnországban komoly gondot okoznak az Oroszország felől érkező menekültek, akikről úgy vélik, nem véletlenül tudnak eljutni a határig. Elemzők „hibrid hadműveletet” emlegetnek Oroszország részéről, amin azt értik, hogy direkt okoz gondot a migránsáradattal a finn-orosz határon. Akár így van, akár nem, érdekes módon Észtország …

Részletek
Potápi Árpád János: A gyermekek állnak a magyar nemzetpolitika homlokterében

Potápi Árpád János: A gyermekek állnak a magyar nemzetpolitika homlokterében

MH/MTI 2023. november 27. hétfő. 20:59 Potápi Árpád János a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gondozásában megjelenő Változó ifjúság a Kárpát-medence országaiban című tanulmánykötet bemutatóján úgy fogalmazott, kutatások is igazolják, hogy a magyar ifjúság a magyar jövő záloga. A jövőbe vetett hitet csak a magyar gyermekekre lehet építeni, a jövőnek csak úgy lehet dolgozni, ha utánunk mindig …

Részletek
Véres esküvő: a férj lelőtte a feleségét és anyósát is

Véres esküvő: a férj lelőtte a feleségét és anyósát is

SM 2023. november 27. hétfő. 18:56 A 29 éves Chaturong Suksuk és a 44 éves Kanchana Pachunthuek szombaton házasodott össze Thaiföld északkeleti részén. A beszámolók szerint a fiatal férj hirtelen elhagyta a lakodalmast, és fegyverrel tért vissza, majd lelőtte feleségét, annak 62 éves édesanyját és 38 éves húgát. A golyók két vendéget is eltaláltak, akiket …

Részletek
Az iskola a második legerősebb kapocs a nemzet összetartásában

Az iskola a második legerősebb kapocs a nemzet összetartásában

Rétvári Bence kifejtette: az oktatásban sok tekintetben lebomlanak az országhatárok, és függetlenül attól, hogy valaki a határ egyik vagy másik oldalára született, az ugyanazt tudja megtanulni a magyarság irodalmáról, történelméről. Hasonlóképpen az iskola segít kompenzálni a diákok különböző családi hátteréből fakadó esélykülönbségeket is. Ezen a téren például PISA-mérések igazolták, hogy Magyarországon 26-ról 19 százalékra csökkent …

Részletek
Gulyás Gergely: Az emberek véleménye támogatást jelent a kormánynak

Gulyás Gergely: Az emberek véleménye támogatást jelent a kormánynak

MH/MTI 2023. november 25. szombat. 15:38 Ha ismerjük az emberek véleményét, akkor az a kormányzati álláspontnak is támogatást, támogatottságot jelent Magyarországon és a belpolitikában, de Brüsszelben, az Európai Unióban is – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton a Fidesz Facebook-oldalán megosztott videójában. Gulyás Gergely elmondta: „számtalan fontos vitánk van: látjuk azt, hogy újra a déli …

Részletek
ENSZ: 137 teherautónyi segélyszállítmányt rakodtak ki Gázában

ENSZ: 137 teherautónyi segélyszállítmányt rakodtak ki Gázában

MH/MTI 2023. november 25. szombat. 0:50 Tájékoztatásuk szerint a Hamász iszlamista palesztin szervezet és Izrael között október 7. óta tartó konfliktus kezdete óta ez volt a legnagobb humanitárius konvoj. A hivatal közleménye szerint 129 ezer liter üzemanyag és 4, gázt szállító teherautó is áthaladhatott a gázai határon, továbbá 21 válságos állapotú beteget evakuáltak a Gázai …

Részletek
Karácsonyi adománygyűjtést hirdet a Katolikus Karitász

Karácsonyi adománygyűjtést hirdet a Katolikus Karitász

MH/MTI 2023. november 24. péntek. 20:23 A segélyszervezet pénteken az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a karitász önkéntesei országszerte szerveznek programokat: egész télen teát és meleg ételt osztanak hajléktalanoknak és krízishelyzetben élőknek, valamint több száz családot támogatnak kályhával és tűzifával. Azt is írták: december 10-én, az „Egymillió csillag a szegényekért” elnevezésű szolidaritási napon országszerte közösségi gyertyagyújtásokat …

Részletek
Novák Katalin: A határon szolgálatot teljesítők garantálják a magyar emberek biztonságát

Novák Katalin: A határon szolgálatot teljesítők garantálják a magyar emberek biztonságát

MH/MTI 2023. november 24. péntek. 18:36Frissítve: 2023. november 24. 18:48 Novák Katalin a Bács-Kiskun vármegyei látogatásának harmadik napján a határszemlét követően azt mondta: a vármegyében van a leghosszabb magyar-szerb határszakasz, és itt nemcsak Magyarország, hanem egész Európa határait is védik. Véleménye szerint az illegális bevándorlók a felállított határzár és a fizikai védelem miatt tudják, hogy …

Részletek
Menczer Tamás: Gyurcsány szerint nem a terroristáktól, a kutyapiszoktól kell félni

Menczer Tamás: Gyurcsány szerint nem a terroristáktól, a kutyapiszoktól kell félni

Menczer bejegyzésében kiemelte: a baloldal bukott miniszterelnöke kiváló érzékkel, nagy éleslátással és empátiával mindössze néhány nappal azután közölte, hogy nem kell félnünk a terroristáktól, hogy Franciaországban terroristák támadássorozatot hajtottak végre, több mint 120 embert megöltek, 89 embert pedig a Bataclan koncertteremben mészároltak le. A külügyi államtitkár hozzátette, látjuk Nyugat-Európában, hogy ha a terroristák úgy döntenek, …

Részletek