Szerbiai választások: a Szerb Haladó Párt abszolút többséget szerzett a parlamentben

Szerbiai választások: a Szerb Haladó Párt abszolút többséget szerzett a parlamentben

Az ellenzéki összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listája a voksok 23,5 százalékát szerezte meg, míg a harmadik helyen a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) végzett 6,5 százalékkal. A parlamentbe az SNS adatai alapján bekerült még a jobboldali Remény koalíció (4,9 százalék), valamint A nép egy hangja nevű pártfüggetlen lista (4,7 százalék). A Szerb Haladó Párt …

Részletek
Szerbiai választások után: Pásztor Bálint szerint megvalósítottuk a céljainkat

Szerbiai választások után: Pásztor Bálint szerint megvalósítottuk a céljainkat

MH/MTI 2023. december 18. hétfő. 7:43Frissítve: 2023. december 18. 8:00 Legalább annyi szavazatot és mandátumot szereztünk, mint az előző választáson, ami azt jelenti, hogy megvalósítottuk választási céljainkat, ezért mondhatom, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség győzött – hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján, a Szerbiában aznap tartott választások eredményeit …

Részletek
Szerbiai választások: a Szerb Haladó Pártnak abszolút többséget szerzett a parlamentben

Szerbiai választások: a Szerb Haladó Pártnak abszolút többséget szerzett a parlamentben

Az ellenzéki összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listája a voksok 23,5 százalékát szerezte meg, míg a harmadik helyen a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) végzett 6,5 százalékkal. A parlamentbe az SNS adatai alapján bekerült még a jobboldali Remény koalíció (4,9 százalék), valamint A nép egy hangja nevű pártfüggetlen lista (4,7 százalék). A Szerb Haladó Párt …

Részletek
Női kézilabda-vb: Franciaország a világbajnok!

Női kézilabda-vb: Franciaország a világbajnok!

MH/MTI 2023. december 18. hétfő. 6:14 Az elődöntőben a franciák könnyedén, 37-28-ra múlták felül a svédeket, míg a két éve aranyérmes norvégok hosszabbításban 29-28-ra kerekedtek a hosszú időn keresztül remeklő dánok fölé. Egy hete a középdöntőben már találkozott a tornán az előzetesen a legnagyobb esélyesek közé sorolt két csapat, akkor 24-23-as francia siker született. A …

Részletek
Vučić megerősödve került ki a választásból

Vučić megerősödve került ki a választásból

Vučić ezek után rövid sajtónyilatkozatot adott. Azt mondta „Kétségtelen, hogy Belgrádban a Szerbia nem állhat meg listája kapta a legtöbb szavazatot, pedig azt mondták, nem így lesz. Vannak választások, amelyek nagyon fontosak, ilyen a Vajdaságé. A Szerbia nem állhat meg listáján szereplő 120 képviselő közül, 67 és 69 szerez mandátumot. A Szerbia az Erőszak Ellen …

Részletek
Sallai gólt fejelt, a Freiburg sorozatban harmadszor nyert

Sallai gólt fejelt, a Freiburg sorozatban harmadszor nyert

MH/MTI 2023. december 17. vasárnap. 21:30 Sallai Roland csapata, a Freiburg hazai környezetben a magyar légiós góljának is köszönhetően 2-0-ra nyert a Köln ellen a német labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén. A magyar válogatott támadó a 66. percben csereként lépett pályára a hazai csapatban, amely több mint fél órán keresztül emberhátrányban futballozott. A 26 …

Részletek
Javított az őszi bizonyítványán a Ferencváros

Javított az őszi bizonyítványán a Ferencváros

A 17. fordulóval befejeződött az őszi idény a labdarúgó NB I-ben, amelynek egyik legnagyobb meglepetése, hogy nem a címvédő Ferencváros, hanem a csak magyar labdarúgókkal küzdő Paks végzett az élen. A címvédő FTC utolsó hete a téli szünet előtt jól sikerült, mert csütörtökön továbbjutott csoportjából a Konferencia-ligában, vasárnap pedig 3-0-ra nyert a ZTE ellen. Az …

Részletek
Lázár János: Lezárult a Nemzeti kastély- és várprogram

Lázár János: Lezárult a Nemzeti kastély- és várprogram

Lázár János a Fenékpuszta majorság fejlesztésének átadásán kifejtette: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt-re bíznák az épületegyüttesek egy részét, amelyek későbbi hasznosítása az MNV Zrt. feladata lenne. Az épületek egy másik részét az állam szeretné továbbra is működtetni a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. vezetésével, szervezésével. Ebbe a kategóriába tartozik a keszthelyi Festetics-kastély és a …

Részletek