Iránban százak tüntettek a francia és brit nagykövetségnél a kórházi robbanás miatt

Iránban százak tüntettek a francia és brit nagykövetségnél a kórházi robbanás miatt

MH/MTI 2023. október 18. szerda. 11:28 Legalább 200 ember meghalt kedden egy gázai kórházat ért rakétatalálatban – közölte a Hamász palesztin iszlamista szervezet egészségügyi minisztériuma, amely Izraelt tette felelőssé a történtekért. Az izraeli hadsereg a csapást a Hamásszal szövetséges Iszlám Dzsihád palesztin szervezet sikertelen rakétaindításának tulajdonította. Egy anya fájdalma az Ahli Arab kórház kertjének helyén…

Részletek
Az Erasmus program forrásai az őszi és a tavaszi félévben is rendelkezésre állnak

Az Erasmus program forrásai az őszi és a tavaszi félévben is rendelkezésre állnak

MH/MTI 2023. október 18. szerda. 10:39 Bodrogi Richárd az idén hetedik alkalommal múlt héten megtartott Erasmus napokról szólva elmondta: Magyarországon október 10-én rendeztek nyílt napot, ahol bemutatták a programot a célcsoportoknak. Az Erasmus program legnagyobb vonzereje az, hogy lehetőséget biztosít mobilitásra, ami tapasztalatszerzést, fejlődést és kapcsolatépítést tesz lehetővé – hangsúlyozta a főigazgató. Bodrogi Richárd jelezte:…

Részletek
Németország továbbra is támogatja Moldovát Oroszországgal szemben

Németország továbbra is támogatja Moldovát Oroszországgal szemben

MH/MTI 2023. október 17. kedd. 16:10 „Ezekben a napokban, amikor lélegzetvisszafojtva figyeljük a közel-keleti fejleményeket, továbbra is szorosan Ukrajna és Moldova mellett állunk” – jelentette ki Baerbock a moldovai fővárosban az ország megsegítését célzó negyedik konferencián. A tárcavezető elmondta: Németország energetikai területen, a gazdaság stabilizálásában és az uniós csatlakozáshoz szükséges reformok bevezetésében fogja támogatni Moldovát,…

Részletek
Az Iszlám Államra hivatkozott a késes támadás elkövetője

Az Iszlám Államra hivatkozott a késes támadás elkövetője

MH/MTI 2023. október 17. kedd. 15:21Frissítve: 2023. október 17. 15:28 A támadást, amelyben további hárman megsérültek, egy 20 éves csecsen származású orosz állampolgár, Mohamed Moguskov követte el, aki iszlamista nézetei miatt szerepelt az állambiztonságra veszélyes személyek titkosszolgálati nyilvántartásában, s állandó megfigyelés alatt állt. A férfi péntek délelőtt késsel felfegyverkezve jelent meg annál a gimnáziumnál, amelynek…

Részletek
Eb-selejtezők – Franciaországban megnövelték a biztonsági készültséget

Eb-selejtezők – Franciaországban megnövelték a biztonsági készültséget

MH/MTI 2023. október 17. kedd. 14:14Frissítve: 2023. október 17. 14:29 A franciák kedd este a belga határhoz közeli Lille-ben látják vendégül a skótokat, és Gérald Darmanin francia belügyminiszter közlése szerint a szolgálatot teljesítő rendőrök létszámát megduplázzák, a határellenőrzést Belgium felől pedig megerősítik. Hétfő este a belga–svéd Európa-bajnoki selejtező előtt a stadiontól nagyjából öt kilométerre egy…

Részletek
Kidobná a magyar biztost egy arab EP-képviselő, mert Várhelyi nem pénzelné a terroristákat

Kidobná a magyar biztost egy arab EP-képviselő, mert Várhelyi nem pénzelné a terroristákat

Múlt héten óriási botrányt kavart Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős biztosa azzal, hogy az Izraelt érő terrortámadások után azonnal bejelentette a Palesztin Hatóságnak szánt 691 millió eurós uniós támogatási csomag felfüggesztését – emlékeztetett a Mandiner. A francia Zöldek marokkói születésű EP-képviselője, Mounir Satouri ezért levélben fordult Ursula von der Leyen európai bizottsági…

Részletek
Macron: Az iszlamista terror felforgatja Európát!

Macron: Az iszlamista terror felforgatja Európát!

A francia államfő úgy fogalmazott: „az este, néhány perce Brüsszelt újra iszlamista terrortámadás sújtotta”.  „A mi Európánkat felforgatták” – mondta Emmanuel Macron francia elnök albániai útja során, aki azzal kezdte beszédét, hogy tisztelgett a ma esti brüsszeli „iszlamista terrortámadás” áldozatai előtt. „Európánkat felforgatták, és az, hogy itt, együtt beszélünk erről, megmutatja, kik vagyunk: szívből, nyelvből, érzelmekből, kultúrából…

Részletek
Novák Katalin: büszkék vagyunk, mert két új Nobel-díjunk van

Novák Katalin: büszkék vagyunk, mert két új Nobel-díjunk van

“Vágyunk a pillanatokra, amikor átérezhetjük a magyar nemzet mindenek felett való, magától értetődő összetartozását.és ilyen a mostani pillanat is” – hangsúlyozta a köztársasági elnök. A köztársasági elnök elmondta: Karikó Katalin és Krausz Ferenc a miénk, hozzánk tartoznak, ahogy mi is hozzájuk. “Nobel-díjasaink magyarságukat mindig vállaló, arra büszke, megharcolt életű, küzdelmekben edzett emberek”. Hozzáfűzte: örülni sok…

Részletek