Élet+Stílus: „Mintha az F-16-os átrepülne a tű fokán” – így mentették fel a doppingolással vádolt magyar úszónőt

Élet+Stílus: „Mintha az F-16-os átrepülne a tű fokán” – így mentették fel a doppingolással vádolt magyar úszónőt

Megtörte a hároméves kora óta úszó Ilyés Laura karrierjét a biológiai útlevelében talált eltérések miatt megfogalmazott doppingvád. A sportoló nyolc hónapig nem edzhetett, így kétségessé vált, hogy valaha teljesülhet-e a gyerekkori álma, olimpikon válhat-e belőle. Az ügyében eljáró szakértők beszéltek arról, hogyan sikerült elérniük, hogy felmentsék, hogy lekerüljön róla „a skarlát betű”.

Részletek
Újabb üzletlánc döntött a zárva tartás mellett december 24-én

Újabb üzletlánc döntött a zárva tartás mellett december 24-én

Közösen és egyhangúlag döntöttük el, hogy 24-én és 31-én egyaránt pihenőt adunk a bolti dolgozóknak, akik mögött nagyon nehéz és kemény év áll – ezzel indokolta a boltzárat Varga Balázs, a Diego ügyvezető igazgatója. A CÖF–CÖKA (Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány), valamint az Egyenlő.hu szakszervezet kezdeményezéséhez a Diegón kívül több másik nagy áruházlánc is csatlakozott. Íme …

Részletek
Latorcai Csaba: Tort ül Nyugat-Európában a halál kultúrája

Latorcai Csaba: Tort ül Nyugat-Európában a halál kultúrája

Úgy fogalmazott, a keresztény értékrendet a tengeren túlról importált eltörlés kultúrája és a genderideológia váltja fel szép lassan, valláspótlékként. Az államtitkár hangsúlyozta, Nyugat-Európában eltávolítják a kereszteket, templomokat becstelenítenek meg, keresztény hitükért embereket hurcolnak meg. Mindeközben Magyarországon közösen, összefogással a kormány megújítja a kereszteket és felújítja a templomokat, határon innen és túl – tette hozzá. Mindezt …

Részletek
Szili Katalin: A globális kitettség ellenszere a regionális együttműködés

Szili Katalin: A globális kitettség ellenszere a regionális együttműködés

MH/MTI 2023. november 30. csütörtök. 16:41 A csütörtöki budapesti eseményen Szili Katalin felidézte, hogy a rendszerváltást követően, a privatizáció következtében a magyar gazdaság rendkívüli kitetté vált. Ezért helyes volt abba az irányba elindulni, hogy a gazdaságot ne kizárólag csak a multinacionális vállalatok, hanem a legtöbb embert foglalkoztató kis- és középvállalkozások is meghatározzák – tette hozzá. …

Részletek
Döntött a Momentum: Karácsonyt támogatják

Döntött a Momentum: Karácsonyt támogatják

Budapest szabad város, és szabad is marad – ezzel indokolta Soproni Tamás, a Momentum fővárosi frakcióvezetője, egyben Terézváros polgármestere, hogy a DK, az MSZP és a Párbeszéd után a Momentum is felsorakozott karácsony mögé. A Momentum progresszív, szabadelvű párt, a számunkra fontos liberális és zöldértékeket pedig Karácsony Gergely főpolgármesterként hitelesen képviseli – tette hozzá. Mint …

Részletek
Szijjártó: A világ a 24. órában jár

Szijjártó: A világ a 24. órában jár

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri találkozóján arról számolt be, hogy a globális biztonság most van a legrosszabb formájában a hidegháború vége óta, és ez különösen igaz Európára, hiszen az emberek rémálmaikban sem gondolták, hogy a 21. században még háború törhet ki a kontinensen. Felszólalásában hangsúlyozta, hogy …

Részletek
Hatósági eljárások indultak az RTL médiaszolgáltatója ellen

Hatósági eljárások indultak az RTL médiaszolgáltatója ellen

MH/MTI 2023. november 30. csütörtök. 12:38Frissítve: 2023. november 30. 12:40 Az NMHH kommunikációs igazgatósága azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a médiatanács eljárást indított az RTL-en november 5-én 19 óra 30 perctől sugárzott Sztárbox című műsorszáma miatt. A műsorban ismert médiaszereplők és celebek vívnak egymással ökölvívó-mérkőzéseket, de mivel a szereplők nem profi sportolók, a Sztárbox …

Részletek
Kormánybiztos: A versenyképesség megtartásában fontos szerepet játszanak az üzleti szolgáltatóközpontok

Kormánybiztos: A versenyképesség megtartásában fontos szerepet játszanak az üzleti szolgáltatóközpontok

2023. november 30. csütörtök. 12:32 A magyar gazdaság versenyképességének megtartásában megkérdőjelezhetetlen szerepet játszanak az üzleti szolgáltatóközpontok – mondta Joó István kormánybiztos, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója a szervezet Business Services Hungary 2023 konferenciáján csütörtökön Budapesten. A kormánybiztos ismertette: már több mint 200 üzleti szolgáltatóközpont működik Magyarországon, az általuk foglalkoztatottak száma meghaladta a 100 ezret, …

Részletek
A GVH előírása alapján globálisan javíthat a kommunikációján a TikTok

A GVH előírása alapján globálisan javíthat a kommunikációján a TikTok

MH/MTI 2023. november 30. csütörtök. 10:50 A TikTok egy széles körben elérhető videómegosztó közösségi hálózati szolgáltatás, melynek Magyarországon is jelentős számú felhasználója van, beleértve gyermekeket is. A GVH 2020-ban azért indított vizsgálatot a szolgáltatóval szemben, mert azt valószínűsítette, hogy a globális vállalkozás nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható szakmai gondossággal tájékoztatja a fogyasztókat …

Részletek
Bakondi György: Szervezett bűnözői csoportok irányítják az illegális migrációt

Bakondi György: Szervezett bűnözői csoportok irányítják az illegális migrációt

MH/MTI 2023. november 30. csütörtök. 10:46 Bakondi György azt mondta, ez különösen annak fényében ijesztő, hogy az uniós adatbázisok szerint évente rendszeresen több mint egymillió illegális bevándorló érkezik Európába. Hozzátette: ez a szám érdekes módon pont akkora, mint amennyit Soros György 2015-ben az által felvázolt jövőképben kívánatosnak tartott. A tábornok elmondta, Magyarországra főként Szerbián keresztül …

Részletek