A Despacito előadója koncertjén jelentette be, hogy megtér Jézushoz

A Despacito előadója koncertjén jelentette be, hogy megtér Jézushoz

A YouTube-on már több mint 8,3 milliárdnyian indították el Luis Fonsi és Daddy Yankee hat évvel ezelőtti slágerét, azt pedig elképzelni sem merjük, hányan és hányszor hallották a dalt üzletekben, strandokon, italboltokban vagy kereskedelmi rádiókban – írta az RTL a New York Post nyomán. Az egyik előadó, Daddy Yankee azonban most olyan bejelentést tett, ami …

Részletek
Fontos, hogy minél több vajdasági magyar vegyen részt a szerbiai választásokon

Fontos, hogy minél több vajdasági magyar vegyen részt a szerbiai választásokon

Lajkó Fanni emlékeztetett, hogy Aleksandar Vucic szerb elnök a kormány megerősítése, a belpolitikai instabilitás megszüntetése érdekében írta ki az időközi választásokat. Jelezte: december 17-én háromszintű választást tartanak déli szomszédunknál, így köztársasági, tartományi és önkormányzati voksolásokra kerül sor, utóbbi azonban a Vajdaságot nem érinti, ott csak tartományi és köztársasági választást tartanak. A szerbiai politikai erőviszonyok kapcsán …

Részletek
Újabb elismerést kapott a Reszkessetek, betörők Kevinje a hollywoodi Hírességek sétányán

Újabb elismerést kapott a Reszkessetek, betörők Kevinje a hollywoodi Hírességek sétányán

MH/MTI 2023. december 1. péntek. 23:07 A 43 éves színész pénteken avathatta fel a csillagot a híres Los Angeles-i sétányon. A szám szerint 2765. csillag elhelyezésén Catherine O’Hara és Natasha Lyonne színésznők mondtak beszédet. O’Hara játszotta az 1990-ben bemutatott Reszkessetek, betörők! vígjátékban a karácsonyi utazás alkalmával véletlenül egyedül otthonhagyott Kevin (Macaulay Culkin) anyját. A film, …

Részletek
Meg kellett állítani a meccset, mert hógolyókkal dobálták a kapust

Meg kellett állítani a meccset, mert hógolyókkal dobálták a kapust

Nemcsak Magyarországon köszöntött be a télies időjárás, hanem természetesen tőlünk északabbra is. Nem meglepő, hogy ilyentájt Finnországban már komoly hó várta a csapatokat. Az már meglepőbb, hogy nem a hazaiak, hanem a vendégszurkolók használták ki a lehetőséget. A sorozatban még nyeretlen skót Aberdeen szurkolói nyilvánvalóan ritkábban találkoznak hóval, mint a finnek, így meg is ragadták …

Részletek
Vérlázító szitokszóval minősítették a magyar bort Amerikában

Vérlázító szitokszóval minősítették a magyar bort Amerikában

Nagyon sok filmben megjelennek valamilyen formában a magyarok. A leggyakoribb példa, amikor valamelyik szereplő hirtelen magyarul kezd el beszélni: ilyen volt Anthony Hopkins A rítusban, Sylvester Stallone az Ö.K.Ö.L-ben, és Jason Statham A feláldozhatók első részében. Azonban olyanra is volt példa még sok évvel ezelőtt, hogy egy hollywoodi világsztár olyan szóval minősítette a magyarok kedvenc …

Részletek
Minden csak komédia…

Minden csak komédia…

Igen, a régi-régi slágert idézem, ami tényleg nagyon régi, ám Zerkovitz Béla szerzeménye ma is szíven üti az embert. A dal s a szöveg, tudjuk, a maga idejében nagy sikert aratott. Hogy miért érzik sokan ma is magukénak a szöveget? Nos azért, mert egy tehetséges ember eltalálta a kor hangulatát. Imígyen, ha valaki nem ismerné: …

Részletek