Január első hetében indul az A24–Mozinet Filmfesztivál

Január első hetében indul az A24–Mozinet Filmfesztivál

MH/MTI 2023. december 9. szombat. 18:18 A közlemény szerint a január 4-én látható Vaskarom című film a pankráció világát megreformáló Von Erich család már-már hihetetlen, de igaz történetét meséli el. A Sundance Filmfesztivál legjobb rendezőnek járó díjával kitüntetett Sean Durkin első nagy költségvetésű filmjének főszereplője Zac Efron, az operatőre pedig Erdély Mátyás (Saul fia, Napszállta) …

Részletek
Március 23-án rendezik meg a budapesti színházak éjszakáját

Március 23-án rendezik meg a budapesti színházak éjszakáját

MH/MTI 2023. december 9. szombat. 12:23 A szervezők a korábbi programsorozatot frissítenék fel: a színházak saját épületükben, társulatuk és munkatársaik által kitalált és megvalósított programokat kínálnak a nézőknek. Az esemény szlogenje: Minden egy! – írták. Benkő Nórát, a Városmajori Szabadtéri Színpad igazgatóját idézik, aki szerint a szervező csapat a színházi szakma vágyott egységességére szeretne utalni …

Részletek
„Nem tudtam járni” – végre feltűnt a nyilvánosság előtt a kórházi horroron átesett Jamie Foxx, megosztotta a megdöbbentő részleteket

„Nem tudtam járni” – végre feltűnt a nyilvánosság előtt a kórházi horroron átesett Jamie Foxx, megosztotta a megdöbbentő részleteket

A fekete, latin, illetve délkelet-ázsiai származású filmeseket ünneplő estélyen Foxx az Előőrs-díjat kapta meg, amelyet színésztársa, Jurnee Smollett adott át neki. A színészt állva tapsolta a közönség, ahogy a színpadra lépett. Beszédében felidézte betegsége részleteit is. Tudjátok, ez őrület, ezt még nem tudtam volna megtenni hat hónapja – nem is tudtam járni – kezdte beszédét …

Részletek
Csaknem harmincezren látták a Semmelweis-filmet a nyitóhétvégén

Csaknem harmincezren látták a Semmelweis-filmet a nyitóhétvégén

MH/MTI 2023. december 5. kedd. 17:36 A Koltai Lajos rendezésében és Vecsei H. Miklós főszereplésével készült filmet csaknem harmincezren látták, amivel a hétvégi top lista második helyét foglalta el Ridley Scott november 23-án bemutatott Napóleon című filmje után – közölte a produkció az MTI-vel. „Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy ennyi emberhez jutott el …

Részletek
Ma is inspirál az avantgard – kiállítás nyílt Kovásznai György alkotásaiból

Ma is inspirál az avantgard – kiállítás nyílt Kovásznai György alkotásaiból

A METU a Nemzeti Filmintézet és a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány közösen szervezte meg a Kovásznai György: Avantgárd animáció & festészet című tárlatot, amellyel a negyven éve elhunyt festőművészről és animációs filmrendezőről emlékeztek meg.Kovásznai György (1934-1983) a 20. századi magyar művészet különleges, innovatív, sokoldalú alakja. A modernizmusból merítő, a nyolcvanas évek neoexpresszionizmusát megelőlegező festőművész …

Részletek
Így hat szervezetünkre a passzív dohányzás

Így hat szervezetünkre a passzív dohányzás

Magyar Tibor 2023. december 3. vasárnap. 8:43 A dohányzás mellékterméke, amit azok is belélegeznek, akik sosem gyújtottak rá ugyanolyan veszélyes számukra, mintha ők is dohányoznának. A passzív dohányzás nagyon veszélyes tud lenni főleg, hogy ha rendszeresen ilyen hatás ér minket. A másodlagos dohányfüstnek kitett nemdohányzók hasonló vegyi és rákkeltő anyagokat lélegeznek be, mint az aktív …

Részletek
A rendező és a színész

A rendező és a színész

Moziban jártam. Ötévente, ha előfordul mostanában ilyesmi. Kissrác-korom legkedvesebb időtöltése ennyire eltávolodott tőlem. Akárhogy is gyötröm az agyam, nem tudom felidézni milyen filmet láttam utoljára. (A Jégvarázs 2. nem ér!) Mindegy. Ezt a Napóleonról szóló filmet már fél éve készítik elő a médiában, s most a bemutatása óta legalább száz „kritika” jelent meg már róla. …

Részletek
Újraindul az Uránia olasz vetítéssorozata

Újraindul az Uránia olasz vetítéssorozata

MH/MTI 2023. december 1. péntek. 19:52 A Budapesti Olasz Kultúrintézettel együttműködésben megvalósuló vetítéssorozat célja, hogy bemutassa az olasz filmkultúra nevezetes alkotásait, a filmeken keresztül pedig az olasz tájak sokszínűségét. Az idei évadban is lesznek régi filmkincsek és újdonságok is, melyek többsége csak itt látható majd Magyarországon – közölte az MTI-vel az Uránia. Mint kiemelték, a …

Részletek
Az elátkozott film, amelynek a stáb majdnem fele rákos lett, csaknem negyede életét vesztette

Az elátkozott film, amelynek a stáb majdnem fele rákos lett, csaknem negyede életét vesztette

Magyar Tibor 2023. december 1. péntek. 16:16 A Dzsingisz kán – A hódító című filmet 1956 januárjában mutatták be Amerikában. A 220 fős stábból 91 rákos megbetegedést diagnosztizáltak a forgatás végén, 46-an meg is haltak valamilyen daganatos betegség következtében. Köztük a film főszerepét játszó John Wayne is, aki először tüdőrákos lett, amely miatt kivették a …

Részletek
Hatósági eljárások indultak az RTL médiaszolgáltatója ellen

Hatósági eljárások indultak az RTL médiaszolgáltatója ellen

MH/MTI 2023. november 30. csütörtök. 12:38Frissítve: 2023. november 30. 12:40 Az NMHH kommunikációs igazgatósága azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a médiatanács eljárást indított az RTL-en november 5-én 19 óra 30 perctől sugárzott Sztárbox című műsorszáma miatt. A műsorban ismert médiaszereplők és celebek vívnak egymással ökölvívó-mérkőzéseket, de mivel a szereplők nem profi sportolók, a Sztárbox …

Részletek