Az MU és a Bayern az UEFA mellett foglalt állást

Az MU és a Bayern az UEFA mellett foglalt állást

MH/MTI 2023. december 21. csütörtök. 18:37 „A helyzetünk nem változott, teljes mértékben elkötelezettek vagyunk az UEFA versenysorozatai mellett, a szervezettel, valamint a Premier League-gel és a többi klubbal is pozitív az együttműködésünk” – áll a Manchester United honlapján csütörtökön megjelent közleményben. Az MU egyike volt azon 12 klubnak, amely 2021-ben előállt az ESL ötletével, az …

Részletek
Spanyol futballcsoda angol segítséggel: Girona

Spanyol futballcsoda angol segítséggel: Girona

A Barcelonától északra található, 100 ezer lakosú Girona egészen 2017-ig nem a futballjáról volt híres, hiszen labdarúgó-csapata 2008-ig a harmad- és negyedosztályban szerepelt, sőt voltak olyan szezonok, amikor csak regionális ligákban tudtak elindulni. A csapat, miután 2008-ban feljutott a másodosztályba, új befektetők révén gazdaságilag megerősödött, s többszöri próbálkozás után 2017-ben kiharcolta az első osztályban való …

Részletek
Az EU bírósága szerint az uniós joggal ellentétes a FIFA és az UEFA döntése

Az EU bírósága szerint az uniós joggal ellentétes a FIFA és az UEFA döntése

MH/MTI 2023. december 21. csütörtök. 11:43 A testület csütörtöki határozata alapján nem felel meg az Európai Unió versenyszabályzatának az, hogy a FIFA-nak és az UEFA-nak saját szabályzata szerint lehetősége van megakadályozni konkurens sorozatok indítását, valamint megbüntethetik az ezekben szereplő klubokat és játékosokat. A húszcsapatosra tervezett ESL ötletével 2021 áprilisában a Real Madrid, az FC Barcelona …

Részletek
Real Madrid-Leipzig nyolcaddöntő a Bajnokok Ligájában

Real Madrid-Leipzig nyolcaddöntő a Bajnokok Ligájában

SM/MTI 2023. december 18. hétfő. 12:56 Az előző idényben döntős Internazionale az Atlético Madriddal találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, amelynek programjából a Napoli-Barcelona párharc emelkedik még ki. Az európai szövetség nyoni központjában hétfőn megtartott sorsoláson az is kiderült, hogy a két magyar válogatott futballistát, Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzig a …

Részletek