Schmidt Ádám: Tíz százalékkal emelkedik az olimpiai és paralimpiai jutalom

Schmidt Ádám: Tíz százalékkal emelkedik az olimpiai és paralimpiai jutalom

Beszédében kitért arra, hogy az idei a világbajnokságok éve volt rendezés és a versenyzők szempontjából is. A világbajnoki címeket szerző sportolóknak, csapatoknak gratulált, egyúttal megerősítette, hogy a nehéz gazdasági helyzet közepette is sikerült emelni az olimpiai és paralimpiai felkészülésre fordítható támogatásokat. A közgyűlésen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) novemberi mumbai kongresszusán állandó taggá választott Fürjes …

Részletek
Az Európai Unió központosításának erőltetése a közösség gyengüléséhez vezet

Az Európai Unió központosításának erőltetése a közösség gyengüléséhez vezet

A Parlament – hangsúlyozta Szynkowski vel Sęk – olyan időszakban állt elő az Unió mélyreható belső reformjára irányuló kezdeményezéssel, amikor a belső stabilitásra és kohézióra kellene koncentrálnia mindenkinek. De a javaslatai máskor sem lennének elfogadhatók, mivel csökkentik a tagállamok hatáskörét többek között olyan területeken, mint a kül- és biztonságpolitika, illetve aláássák az európai együttműködés közösségi …

Részletek
A nők elleni erőszak lebontja a német jogállamiságot

A nők elleni erőszak lebontja a német jogállamiságot

2023. december 9. szombat. 9:23Frissítve: 2023. december 9. 9:28 „Egy teljesen más kultúra közeledik felénk. Erre egyáltalán nem vagyunk felkészülve, mert mi még arra sem vagyunk képesek, hogy a konfliktusokat erőszakkal oldjuk meg, mint ezek az arab államokból származó családi klánok” – állította az Exxpress osztrák lapnak az illegális németországi migráció éles kritikájának szánt mondandójában …

Részletek
Az USA azt akarja, hogy Ukrajna 2024 végére kedvező feltételek mellett üljön tárgyalóasztalhoz Oroszországgal

Az USA azt akarja, hogy Ukrajna 2024 végére kedvező feltételek mellett üljön tárgyalóasztalhoz Oroszországgal

Az Egyesült Államok és szövetségesei elsősorban fegyverszállítással tesznek erőfeszítéseket annak érdekében, hogy Ukrajna 2024 végére számára kedvező feltételekkel tudjon tárgyalni Oroszországgal – jelentette ki Jonathan Feiner, az amerikai elnök nemzetbiztonsági ügyekért felelős első tanácsadója Aspen Security Fórumon tartott előadásában, számolt be pénteken az rbc.ua hírportál – írja a politic.karpat.in.ua. A jelentés szerint Feiner elmondta: „Szeretnénk, …

Részletek
Játszani szinte mindenki szeret

Játszani szinte mindenki szeret

A játékokból nem lehet kinőni, függetlenül attól, hogy milyen korosztály játszik, mindig garantálja a felhőtlen szórakozást. Nem véletlenül lettek olyan népszerűek az itt felsorolt társasjátékok, bármelyik kitűnő választás, amit akár a karácsonyfa alatt is elrejthet a szeretteinek. 1. Azul Ez egy taktikai társasjáték, 2-4 főig játszható. A játék szerint Portugáliában I. Mánuel királyt rabul ejtették …

Részletek
A tumoros szövetet is felismerheti az új lézer

A tumoros szövetet is felismerheti az új lézer

Ma még elég ritka a sebészeti lézerek alkalmazása, azonban ez megváltozhat: a lézerekből folyamatosan javuló okoslézer-rendszerek lesznek, és egyre többféle beavatkozásban használhatják őket. Az első ötletektől számos fejlesztés vezetett el a ma használatos sebészeti lézerekig, például a precizitást növelő számítógépes vezérlés, vagy az állandó lézersugár helyett a kisebb hőterheléssel járó pulzáló lézer kialakítása. A technika …

Részletek
Megválasztotta a Time magazin az év emberét

Megválasztotta a Time magazin az év emberét

A szerző, Sam Lansky úgy fogalmaz: „Miután elhagytam Swift házát, csak arra tudtam gondolni, hogy milyen tökéletesen megalkotta számomra ezt a történetet – a megváltásról, arról, hogy mindent elvesztett és hogy szerezte vissza. A történetmesélés az, amit mindig is csinált” – közölte az énekeső tehetségéről. Taylor Swift Fotó: Inez van Lamsweerde and Vinoodh Matadin / …

Részletek
Mitől függhet a fájdalomérzet?

Mitől függhet a fájdalomérzet?

Melyik nemhez tartozunk? Kutatások szerint nagyobb számban érinti a nőket a krónikus fájdalom (amely 3-6 hónapnál tovább tart), és ők másképp viszonyulnak hozzá, mint a férfiak. A kutatók azt is kimutatták, hogy a nők elsősorban pszichés okokból a nemükhöz kapcsolódó fájdalomtól szenvednek a legtöbbet (endometriózis, menstruációs fájdalmak stb.). Amellett az ösztrogének (női hormonok) bizonyosan módosítják …

Részletek

A laborvizsgálat már akkor jelez, amikor még nincsen tünet

Dömök Ágnes 2023. december 8. péntek. 4:06 Az alábbiakban részletezem, miért fontos évente elvégezni ezeket a vizsgálatokat. 1. Korai Betegségfelismerés: Az éves laborvizsgálatok lehetővé teszik az orvosok számára, hogy időben észleljék a potenciális egészségügyi problémákat, még mielőtt tünetek jelennek meg. Például a vérvizsgálatok segítségével kideríthetők olyan eltérések, mint a vérszegénység, a cukorbetegség vagy a májproblémák. …

Részletek