Bulgáriának is szüksége lehet a harckocsikra

Bulgáriának is szüksége lehet a harckocsikra

Rumen Radev még hétfőn emelt vétót az eredeti javaslat ellen, és ragaszkodott ahhoz, hogy a törvényhozók nem vették kellőképpen figyelembe a bolgár igényeket és érdekeket. A bolgár alkotmány értelmében azonban a parlament egyszerű többséggel felülbírálhatja a vétót. Ez most meg is történt. A 240 fős kamarában a végső szavazás 162–55 arányban, tartózkodás nélkül zajlott le …

Részletek
Schmidt Ádám: Tíz százalékkal emelkedik az olimpiai és paralimpiai jutalom

Schmidt Ádám: Tíz százalékkal emelkedik az olimpiai és paralimpiai jutalom

Beszédében kitért arra, hogy az idei a világbajnokságok éve volt rendezés és a versenyzők szempontjából is. A világbajnoki címeket szerző sportolóknak, csapatoknak gratulált, egyúttal megerősítette, hogy a nehéz gazdasági helyzet közepette is sikerült emelni az olimpiai és paralimpiai felkészülésre fordítható támogatásokat. A közgyűlésen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) novemberi mumbai kongresszusán állandó taggá választott Fürjes …

Részletek
Oroszországgal háborúzhatunk három év múlva?

Oroszországgal háborúzhatunk három év múlva?

A V4NA nemzetközi hírügynökség arról ír, hogy a Nasz Dziennik című katolikus újságnak adott interjújában Siewiera elmondta, hogy a németek öt évet jósoltak, ez azonban szerinte nagyon bátor kijelentés. Siewiera kiemelte az orosz védelmi ipar folyamatos erőfeszítéseit, amely éjjel-nappal működik, és három éven belül képes feltölteni arzenálját. Ez az értékelés – állítása szerint – egybecseng …

Részletek
A csádi elnök üdvözölte az afrikai magyar szerepvállalást

A csádi elnök üdvözölte az afrikai magyar szerepvállalást

MH/MTI 2023. december 9. szombat. 6:23 A szóvivő beszámolója szerint az elnöki fogadás során Mahamat Déby biztosította a magyar felet arról, hogy a csádi vezetés támogatja a két ország átfogó, több stratégiai területre kiterjedő együttműködési programját, amelynek első megállapodásait a látogatás során aláírták. Ennek értelmében gazdasági, humanitárius, oktatási és biztonsági együttműködés jön létre Magyarország és …

Részletek
Átadták a közmédia legrangosabb szakmai díjait

Átadták a közmédia legrangosabb szakmai díjait

A közmédia mindig a közösről szól, a „közös kultúráról, aggodalmainkról, küzdelmeinkről, sikereinkről; közös jelenünkről és jövőnkről” – mondta az eseményen Áder János, Magyarország korábbi köztársasági elnöke. Hozzátette: a kitüntetettek tehetségükkel, tudásukkal a közt szolgálják. Úgy fogalmazott, a közmédia nevében a „bűvös szó: köz”, amely csak három betű, de „felér egy sokpontos kiáltvánnyal.” A célt mindig …

Részletek
Washington megvétózta a tűzszünetet szorgalmazó újabb határozattervezetet az ENSZ BT-ben

Washington megvétózta a tűzszünetet szorgalmazó újabb határozattervezetet az ENSZ BT-ben

MH/MTI 2023. december 8. péntek. 23:08 A világszervezet vezető testületének 13 tagja támogatta az Egyesült Arab Emírségek által beterjesztett kezdeményezést. Az állandó tag Nagy-Britannia tartózkodott a szavazáson. Az ENSZ BT ülését António Guterres felhívására hívták össze, a ritkának számító sürgősségi beadványban a világszervezet főtitkára azt kérte a testülettől, hogy segítsen elhárítani a Gázai övezetben fenyegető …

Részletek
Washington Post: Ukrajnának alig maradt hivatásos katonája, és a sorkatonák nem akarnak harcolni

Washington Post: Ukrajnának alig maradt hivatásos katonája, és a sorkatonák nem akarnak harcolni

„Őszintén szólva, több katonára van szükségünk. A hivatásos katonák kifogyóban vannak” – idézi a napilap egy Dolphin hívójelével azonosított katonatisztet, a 68. dandár rohamcsapatának vezetőjét. A lap azt is megjegyzi, hogy a behívókorú ukránokkal készített interjúk arra utalnak, hogy sokan nem szívesen harcolnának egy olyan hadseregért és nemzeti kormányért, amelyről úgy vélik, hogy tele van …

Részletek
Bulgária páncélozott járműveket és légvédelmi rakétákat ad át Ukrajnának

Bulgária páncélozott járműveket és légvédelmi rakétákat ad át Ukrajnának

MH/MTI 2023. december 8. péntek. 20:49 Az államfő hétfőn azzal indokolta döntését, hogy a nagyjából száz járműre a bolgár határőrségnek és mentőszolgálatnak is szüksége van. Az elnöki vétót azonban a 240 tagú törvényhozásban a kormánypárti többség 162 szavazatával elutasította 55 ellenzéki voks ellenében. Egy további szavazáson 147 vokssal 55 ellenében újabb segélycsomagot szavazott meg Ukrajnának …

Részletek
Abbász nemzetközi békekonferenciát akar

Abbász nemzetközi békekonferenciát akar

MH/MTI 2023. december 8. péntek. 20:22 A Rámalláhban folytatott beszélgetésben Abbász úgy fogalmazott: az Izrael és a palesztinok közötti konfliktus olyan aggasztó szintet ért el, amely már megköveteli azt, hogy nemzetközi konferenciát rendezzenek az ügyben, és a világhatalmak garanciákat adjanak egy olyan megoldás érdekében, amely elvezetne egy független palesztin állam megalapításáig a Gázai övezet, Ciszjordánia …

Részletek