Hazafias erkölcsök

Hazafias erkölcsök

Vona Gábor, a Második Reformkor Párt elnöke vitára hívta ki Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét a közélet megújításának gondolatával, a közéleti viták társadalmi hasznosságát felemelgetve, az ország jövőjének jobbítási szándékával. A politikából távozó, majd oda öt év után visszatérő egykori Jobbik vezető amúgy sikeres politikus volt, 2018-ban az ország második legerősebb pártját irányította, s …

Részletek
Jégbe fagyott bálna

Jégbe fagyott bálna

Moszkvát betakarta a fél méteres hó és az emberek megőrülnek egy szőke sámánért. Az illető egy harminc éves orosz srác, aki magát Shaman-nak hívja és megdöbbentő produkciókra képes. Régebben valóban sámán-kántálásokkal, táncokkal vétette magát észre, de az oroszok „különleges katonai műveletének” megindulása után gyökeres átalakuláson ment keresztül. Hazafias dalokat énekel, furcsa akcentussal, mint mifelénk is …

Részletek
Németországnak feltűnt valami Putyin viselkedésében

Németországnak feltűnt valami Putyin viselkedésében

„Feltűnő volt az az önbizalom, amellyel beszélt” – jegyezte meg a politológus, majd hozzátette: Vlagyimir Putyin bebetonozta státuszát mint erős államfő. A Nyugat által bevezetett szankciók ellenére az orosz gazdaság továbbra is növekszik, és Putyin szerint nincs szükség második mozgósítási hullámra. Így az orosz vezető magabiztos győzelemről biztosította az országot – zárta a politikai elemző. …

Részletek
Charles Michel: Az Európai Tanács a jövő év elején újra tanácskozik Ukrajna támogatásáról

Charles Michel: Az Európai Tanács a jövő év elején újra tanácskozik Ukrajna támogatásáról

Sajtótájékoztatóján reményét fejezte ki, hogy a tagállami vezetők legközelebbi tanácskozásuk alkalmával felelősségteljesen és gyorsan döntést hoznak majd az Ukrajnának nyújtani tervezett uniós pénzügyi csomagról. „Derűlátó vagyok és biztos abban, hogy képesek leszünk teljesíteni azon ígéretünket, hogy pénzügyi eszközökkel támogatjuk Ukrajnát” – fogalmazott az Európai Tanács elnöke, majd emlékeztetett: erről eddig 26 tagállam állapodott meg. Kijelentette: …

Részletek
Macron szerint Kijevnek komolyan meg kell dolgoznia az EU-tagságért

Macron szerint Kijevnek komolyan meg kell dolgoznia az EU-tagságért

„Még nagyon messze vagyunk az EU valódi bővítésétől, amely Ukrajnát is magában foglalná. Mindenesetre, bármi is lesz ez a bővítés, a szabályaink mélyreható reformjára lesz szükség. Ez csak a finanszírozás jelentős növelésével vagy a meglévő mechanizmusok és szabályok lecserélésével lesz lehetséges” – mondta. Az EU mezőgazdasági ágazatát érintő kockázatokról kérdezve a francia államfő biztosított arról, …

Részletek
Kuleba: Ukrajna kilátásait illetően egyre hangosabbak a szkeptikus hangok

Kuleba: Ukrajna kilátásait illetően egyre hangosabbak a szkeptikus hangok

A Foreign Affairs magazinban csütörtökön megjelent véleménycikkében Kuleba megjegyezte, hogy az ellenségeskedések harmadik évéhez közeledve a média és a különböző szakértők körében “Ukrajna kilátásait illetően egyre hangosabbak a szkeptikus hangok…”. Aggodalmakra hivatkozott azzal kapcsolatban, hogy Kijev képtelen visszaszorítani az orosz erőket, különösen Moszkva hatalmas erőfölényét, a nyugati támogatás erodálódását és a növekvő “háborús fáradtságot” figyelembe …

Részletek
Harry herceg tízmilliós kártérítést kap, mert bulvárlapok feltörték a mobilját

Harry herceg tízmilliós kártérítést kap, mert bulvárlapok feltörték a mobilját

Az angliai felső bíróság 140 600 font (62 millió forint) kártérítést ítélt meg Harry hercegnek, miután arra jutott, hogy a Mirror bulvárlapcsoport feltörte a telefonját, hogy aztán az illegálisan megszerzett információkból írjanak cikkeket róla. Fancourt bíró az ítélethozatalkor közölte, hogy széles körű telefonhackelések voltak a Mirror Group Newspapers médiacégnél 2006 és 2011 között, Harry herceg …

Részletek
Akár Vitalij Klicsko is kiütheti a hatalomból Zelenszkijt

Akár Vitalij Klicsko is kiütheti a hatalomból Zelenszkijt

Aresztovics, az igazi kalandor Az mindenesetre ismert, hogy korábbi tanácsadója, Olekszij Aresztovics kész lenne megmérettetni magát vele szemben. Aresztovics meglehetősen ellentmondásos figura. A ’90-es és a 2000-es években stúdiószínházakban játszott és (reklám)filmszerepeket is vállalt. Ugyanakkor saját állítása szerint 1994-től a védelmi minisztérium állományába tartozott, 1999-2005 között a hírszerzés főigazgatóságán szolgált, és százados volt; más interjúkban …

Részletek
Orbán a magyarok lelkiismeretére hallgatott

Orbán a magyarok lelkiismeretére hallgatott

Szabó Tímea, alias Kabul rózsája, a guruló dollárok egyik csillogó szemű kedvezményezettje gúnyos kacagásban tört ki a parlamentben az Ukrajna uniós tagságáról szóló vitában, lesajnálva a fideszeseket, hogy nem támogatják a tárgyalások megkezdését szomszédunkkal. A Demokratikus Koalíció pedig a kormánypárti javaslatot hazug, a magyar nemzeti érdekekkel ellentétes propagandaterméknek nevezte, amit a párt szerint az orosz …

Részletek