Fehér Ház: az év végén elfogy az ukrajnai katonai támogatás kerete

Fehér Ház: az év végén elfogy az ukrajnai katonai támogatás kerete

MH/MTI 2023. december 19. kedd. 6:14 John Kirby hétfői online sajtóértekezletén elmondta, hogy a források megszűnése érinti az amerikai katonai készletek visszatöltését is, ugyanis az ukrajnai támogatások túlnyomó részét a hadsereg raktáraiban rendelkezésre álló eszközökből hívják le és juttatják el Ukrajnába. Azt is megállapította, hogy az Ukrajna számára elküldött katonai eszközök pótlása az amerikai védelmi …

Részletek
A köztársasági elnök részvétnyilvánítása a székelyudvarhelyi tragédiában elhunyt fiatal családjának

A köztársasági elnök részvétnyilvánítása a székelyudvarhelyi tragédiában elhunyt fiatal családjának

A Székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákotthonában történt targédiáról mi is megírtuk, hogy az épület egyik külső fala hétfő délután leomlott, legkevesebb négy gyermeket maga alá temetve. Nem sokkal később kiderült az is, hogy nem sikerült megmenteni a tragédia egyik áldozatát. Novák Katalin Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: Részvétem és együttérzésem a székelyudvarhelyi tragédiában elhunyt fiatal családjának, a …

Részletek
Cseh államfő: Jelentősen megváltozhat jövőre az ukrajnai helyzet

Cseh államfő: Jelentősen megváltozhat jövőre az ukrajnai helyzet

MH/MTI 2023. december 18. hétfő. 21:21Frissítve: 2023. december 18. 21:55 „Új helyzet jön létre, amelyet meg kell majd oldanunk” – jegyezte meg az elnök. A közel-keleti konfliktussal kapcsolatban Petr Pavel úgy vélekedett: amennyiben tovább növekszik a világban az Izrael-ellenesség, és némely arab államban a szélsőségesség, a világban a terrorizmus megerősödésére lehet számítani. Az ukrajnai helyzet …

Részletek
Az EU elfogadta a gazdasági megszorító intézkedéseket is tartalmazó, 12. szankciós csomagot

Az EU elfogadta a gazdasági megszorító intézkedéseket is tartalmazó, 12. szankciós csomagot

2023. december 18. hétfő. 19:11Frissítve: 2023. december 18. 19:21 A brüsszeli közlemény szerint az intézkedések „újabb csapást mérnek” Vlagyimir Putyin orosz elnök háborús képességére azáltal, hogy az orosz gazdaság legfontosabb ágazatait célozzák, és megnehezítik az uniós szankciók megkerülését. A szankciós csomag több mint 140 további orosz állampolgárt és vállalatot vesz jegyzékbe. Ez kiterjed az orosz …

Részletek
Orbán Viktor: A törökök és a magyarok együtt lesznek győztesek a 21. században

Orbán Viktor: A törökök és a magyarok együtt lesznek győztesek a 21. században

A magyar kormányfő az együttműködésről azt mondta, hogy ez a diplomácia nyelvén a legszorosabb baráti, testvéri és politikai együttműködést fejezi ki. Orbán Viktor szólt arról is, a magyarok az előző századot elvesztették, és most az a terv, hogy a 21. századot nem elveszítik, hanem megnyerik és ehhez keresik a szövetségeseket. A kiemelt stratégiai státusz erről …

Részletek
Zelenszkij csúcskategóriás luxusautóval lepte meg magát karácsonyra?

Zelenszkij csúcskategóriás luxusautóval lepte meg magát karácsonyra?

Nemrég olyan felvételek jelentek meg az ukrán médiában, amin egy méregdrága luxusautó, név szerint egy Porsche Taycan látható, benne látszólag a háború sújtotta Ukrajna elnökével, Volodimir Zelenszkij-vel. A helyi média rögtön közölte a felvételeket, majd a TikTok-ra valaki felrakta, hogy Zelenszkij egy közel 36 milliós Porsche-val lepte meg magát karácsonyra. Ez a kijelentés azonban több …

Részletek
Szerbiai választások – Potápi Árpád János: Fényes és óriási sikert aratott a VMSZ

Szerbiai választások – Potápi Árpád János: Fényes és óriási sikert aratott a VMSZ

MH/MTI 2023. december 18. hétfő. 13:29 Potápi Árpád János a Nemzetpolitikai Kutatóintézet Választások Szerbiában – magyar vonatkozások című rendezvényén azt mondta, a pártnak nagyon nehéz helyzetben kellett helytállni, hiszen Pásztor István elnök halálával a magyarság elveszítette egyik legkarizmatikusabb politikusát. Azonban ez még inkább megerősítette a magyar közösséget, hiszen Pásztor István emléke miatt is helyt kellett …

Részletek