A fehérorosz elnök törvényben terjesztette ki önmaga és családja kiváltságait

A fehérorosz elnök törvényben terjesztette ki önmaga és családja kiváltságait

MH/MTI 2024. január 4. csütörtök. 19:11 A dokumentum – amelynek teljes szövegét nem tették közzé, csupán egyes rendelkezéseit ismertették Lukasenka hivatalos honlapján egy közleményben – megállapítja, hogy Fehéroroszország elnöke áll a közigazgatási rendszer élén, és a parlament küldötte. A jogszabályban megerősítették az elnök hatáskörét arra, hogy javaslatokat tegyen a parlamentnek az alkotmánybíróság és a legfelsőbb …

Részletek
Ha gyorsan hajt, elvehetik a kocsiját

Ha gyorsan hajt, elvehetik a kocsiját

Beütött a fagyos szigor az ausztriai utakra – jelentette szerdai műsorában az Osztrák Közszolgálati Rádió (ORF). Mint a műsorban elhangzott, ha valaki lakott területen nyolcvan, illetve azon kívül kilencvennel lépi túl a megengedett óránkénti sebességet akkor a járművet elkobozhatják és elárverezhetik. Abban azt esetben pedig, ha az gépjármű nem a gyorshajtóé, akkor a közúti közlekedési …

Részletek
Ha gyorsan hajtasz, elveszik a kocsid is

A méhek is szétszélednek a petárdazajra

A méhek is szétszélednek a petárdazajra

A méhek egész évben gyűjtögetnek, majd készülnek a téli pihenőre. Ahogy bejön az ősz vége, nyugovóra térnek. Ez nem azt jelenti, hogy elalszanak, mint a maci. Ez azt jelenti, hogy a kaptárakban egy jó nagy fürtöt alkotnak – magyarázza Boros Tibor. A fürt közepén tartózkodik a királynő, őt körülveszi családja.A fürt közepét képesek a testükkel …

Részletek
Elhunyt Cví Zamír, aki a Moszad vezetője volt a jom kippuri háború idején

Elhunyt Cví Zamír, aki a Moszad vezetője volt a jom kippuri háború idején

MH/MTI 2024. január 2. kedd. 21:05 Zamír 1968-tól 1974-ig állt az izraeli hírszerző szervezet élén. 1972-ben, a müncheni olimpián az izraeli sportolók ellen elkövetett terrortámadás után az ő irányításával ölték meg a merényletben érintett terroristákat. Ennek során 1973-ban egy ártatlan pincért is lelőttek Norvégiában hasonlósága miatt a Fekete szeptember terrorszervezet vezetője, Ali Hasszan Szalama helyett. …

Részletek
Hornung Ágnes: Tizenhárom éves a családi adórendszer

Hornung Ágnes: Tizenhárom éves a családi adórendszer

MH/MTI 2024. január 2. kedd. 9:41 Hornung Ágnes közlése szerint ezt szolgálja az immár 13 éves családi adórendszer, valamint a többféle adómentesség és -kedvezmény. A családok adó-visszatérítésével, a családokat és fiatalokat segítő adókedvezményekkel együtt 2011 óta 2023 év végéig összesen mintegy 4 700 milliárd forint adó- és járulékbefizetés maradhatott a magyar családoknál. 2010-ben a polgári …

Részletek
Az alkoholmérgezés tünetei

Az alkoholmérgezés tünetei

Általában szándékos, túlzott mértékű alkoholfogyasztás idézi elő, ritkán azonban a háztartásban található egyéb alkoholtartalmú folyadék (pl. szájöblítő, vaníliakivonat, aromák stb.) elfogyasztása áll a háttérben. Figyelem! Az alkoholmérgezés súlyos, életet veszélyeztető állapot, amennyiben az észlelt tünetek alkoholmérgezés gyanúját vetik fel, hívja a 112-t, és kérjen mentőt! Az alkoholmérgezés tünetei Az alkoholmérgezés tünetei akár nagyon gyorsan is …

Részletek
Sport: Elhisszük-e, hogy csak két magyar arany terem a párizsi olimpián?

Sport: Elhisszük-e, hogy csak két magyar arany terem a párizsi olimpián?

A foci-Eb mellett az év legnagyobb sporteseménye a párizsi olimpia lesz, ahol a várakozások szerint 160-180 fős csapat képviselheti majd Magyarországot. Összejön vajon Szilágyi Áronnak a negyedik egyéni kardarany? Ott lesz a rajtnál Milák Kristóf? Elkezdődik a magyar vízilabda újabb aranykora Összeszedtük, kikre érdemes figyelni a játékokon.

Részletek