Sikerek idején könnyebben szállítja a szót az MLSZ szóvivője – INTERJÚ

Sikerek idején könnyebben szállítja a szót az MLSZ szóvivője – INTERJÚ

– Gratulálok, ez nagy menetelés volt, ott vagyunk az Eb-n. Az is igaz, hogy a csapat érte el, bár úgy gondolom, mindenkinek, aki a válogatott körül, vagy egyáltalán, a magyar futballban dolgozik, van benne csipetnyi érdeme. – Büszkék vagyunk a csapatra és a stábra, keményen megdolgoztak a sikerért, megérdemelték! Na és persze a szurkolók is, …

Részletek
A keresztény kultúra nemcsak egy erőforrás, hanem minden erő forrása

A keresztény kultúra nemcsak egy erőforrás, hanem minden erő forrása

Kocsis Máté úgy fogalmazott: a keresztény kultúra „olyan erős abroncs, amely éltette közösségeinket, a nemzetet, a családjainkat, a hajdan élt és majdan élő nemzedékeket, tehát múltat és jövőt összefog”. Magyarország falvai és városai ezért nem maradhatnak templomok nélkül, meg kell azokat őrizni a jövő gyermekei számára – emelte ki. Azt mondta: a kormány ennek szellemében …

Részletek
ÉS AKKOR 32. – Ború

ÉS AKKOR 32. – Ború

Kétségtelen, hogy minden ember életében ott vannak a kellemetlen, szomorú, búval bélelt pillanatok, ám csupán ezekről írni csak a legközelebbi, néhány évtizedes múltban vált divattá. A szenvedésnek kétségtelenül megvan a maga esztétikai értéke, de aki azt állítja, hogy az élete csupa szenvedés, az legalább annyira hazudik, mint aki az ellenkezőjét mondja. Futott tehát az életem …

Részletek
Összefogással újult meg a mátranováki templom

Összefogással újult meg a mátranováki templom

2023. november 26. vasárnap. 16:41 Soltész Miklós hozzátette: a Modern városok programban a mátranováki mellett 28 katolikus templom, nyolc református, evangélikus, baptista és zsidó templom, kápolna, imaház újulhat meg Nógrádban. „Ránk számíthatnak a jövőben is. Higgyék el, van miért küzdenünk a világban, de a kereszténység bármilyen támadásnak is van kitéve, mindig felülkerekedik” – hangsúlyozta az …

Részletek
Rosszul lett a szombati bajnoki után, meghalt egy magyar focista

Rosszul lett a szombati bajnoki után, meghalt egy magyar focista

Szívrohamot kapott a Balatonalmádi SE–Várpalotai BSK megye III-as labdarúgó bajnoki mérkőzés után a vendégcsapat játékosa, Vékony Csaba – tudta meg a Veszprém Vármegyei Hírportál. A lap információi szerint a kiérkező mentők küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni. A labdarúgó a 85. percben lépett pályára a találkozón – közölte a Magyar Nemzet. Finta Péter, …

Részletek
Népbetegség a közösségimédia-függőség

Népbetegség a közösségimédia-függőség

Több száz egyesült államokbeli család vette fel a harcot a Szilícium-völgy technológiai óriásai ellen, ugyanis szerintük az érintett vállalatok tudatosan tették ki káros tartalmaknak gyerekeiket – írja a Világgazdaság. Az elmúlt hónapokban több pert is indítottak a Facebook- és Instagram-tulajdonos Meta, valamint a TikTok és a Snap (a Snapchat tulajdonosa) ellen, így az eddigi legnagyobb …

Részletek
Szécsi Pál öngyilkos élete

Szécsi Pál öngyilkos élete

A hetvenes évek elején, vasárnap kora délután a szerkesztőségébe siettem, amikor a Batthyány téri aluljáróban a rikkancs a Vasárnapi hírek újságot azzal árulta: „Meghalt Szécsi Pál!” Perszer a HÉV-ről leszállók sorban álltak az újságért. Aztán a metró mozgólépcsőjén állva derült ki, hogy nem a népszerű énekes, hanem egy Szécsi Pál nevű színész hunyt el. A …

Részletek
Brigitte Nielsen már alig emlékszik exférjére, Sylvester Stallonéra

Brigitte Nielsen már alig emlékszik exférjére, Sylvester Stallonéra

Brigitte Nielsen nem él a múltban, és nem is bánkódik élete alakulása miatt. A 60 éves színésznő, akinek 2018-ban, 55 éves korában született meg ötödik gyermeke, annyira elégedett a mostani életével, hogy azt mondja, korábbi kapcsolatai és tönkrement házasságai már csak távoli emlékek. Objektum doboz „A házasságom Sylvester Stallonéval már olyan régen volt. Soha nem …

Részletek
Takács Gábor ötödik lett élete első Eb-jén

Takács Gábor ötödik lett élete első Eb-jén

Ugyan az U60-as korosztályban indult Takács Gábor, mégis ez volt karrierje első kontinenstornája. Az Innsbruckban zajló poomsae Eb szombati napján rajta kívül még Szabadszállási Kamillának szurkolhattunk, aki hajszállal maradt le az elődöntőről. A pénteki, Sopuch Péter által nyert aranyérem után ma Takács Gábor (fenti képen) is közel volt az éremszerzéshez. Formagyakorlatának bemutatása után második helyen […]

Részletek
A túszok élete a legfontosabb

A túszok élete a legfontosabb

MH/MTI 2023. november 25. szombat. 14:11 Csak akkor tudnak a közel-keleti fegyveres konfliktusban érintett magyar túszokról információval szolgálni, amikor az semmilyen módon nem fenyegeti a biztonságukat – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán. A tárcavezető közölte: sokan érdeklődnek és sokan követik aggódva a közel-keleti fegyveres konfliktus során kialakult túszdrámát. Mindannyian örömmel értesültünk …

Részletek