Adventet köszöntik a Szent István Filharmonikusok

Adventet köszöntik a Szent István Filharmonikusok

A Müpában december 2-án 18 órakor kezdődő koncerttel köszöntik az adventet a Szent István Filharmonikusok. Az előadás az Stephanus hangversenysorozatának második koncertje . A Haydneum támogatásával megvalósuló hangversenyen olyan rangos művészvek lépnek színpadra, mint Szutrély Katalin, Komáromi Márton, Melkovics Zoltán. Közreműködik továbbá a Purcell Kórus, vezényel: Vashegyi György. A koncerten Joseph Haydn: Az évszakok című …

Részletek
Két magyar bronzérem a junior világbajnokságon – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Két magyar bronzérem a junior világbajnokságon – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

A jereváni junior világbajnokságon Gombai Dominik és Budai Flóra az elődöntőbe jutott, így mindketten érmesként vághattak neki a nyolcadik versenynapnak. Mindketten vereséget szenvedtek rutinos riválisokkal szemben, így a magyar csapat két bronzéremmel zárta az örményországi kirándulást. Budai Flóra kiemelkedően bokszolt egész évben, és erőnyerőként a legjobb négy között kezdhette el a küzdelmeket, így nyolc napot […]
Részletek
Az elátkozott film, amelynek a stáb majdnem fele rákos lett, csaknem negyede életét vesztette

Az elátkozott film, amelynek a stáb majdnem fele rákos lett, csaknem negyede életét vesztette

Magyar Tibor 2023. december 1. péntek. 16:16 A Dzsingisz kán – A hódító című filmet 1956 januárjában mutatták be Amerikában. A 220 fős stábból 91 rákos megbetegedést diagnosztizáltak a forgatás végén, 46-an meg is haltak valamilyen daganatos betegség következtében. Köztük a film főszerepét játszó John Wayne is, aki először tüdőrákos lett, amely miatt kivették a …

Részletek
Élete végéig fog börtönben ülni a 15 éves tini, aki vadászkéssel gyilkolt

Élete végéig fog börtönben ülni a 15 éves tini, aki vadászkéssel gyilkolt

A tárgyaláson elhangzott, hogy Rohan azért került célkeresztbe, mert előző nap a gyilkosa egyik barátja megsérült, mikor a fiúk között verekedés tört ki. A 14 éves fiú másnap bosszút állt barátján, és egy másik tinédzserrel a Harborough Roadon leszúrta Rohant. Egy biztonsági kamera rögzítette, hogy a fiú símaszkot viselt, míg a másik fiún egy maszk …

Részletek
A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került a Horthy család hagyatéka

A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került a Horthy család hagyatéka

MH/MTI 2023. november 30. csütörtök. 22:12 A levéltár közleménye szerint Szabó Csaba, az MNL főigazgatója vette át az adományozóktól a Horthy család hagyatékát összefoglaló katalógust. Felidézték, a Horthy család dokumentumai az elmúlt másfél évszázad során négy országban 18 alkalommal költöztek, az Egyesült Királyságból érkeznek Magyarországra, és várhatóan decemberben kerülnek a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának …

Részletek
A művész, aki mozgásba hozta a festményt

A művész, aki mozgásba hozta a festményt

Az egyetem, a Nemzeti Filmintézettel és a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvánnyal együttműködésben, 2023. november 29-én Kovásznai György: Avantgárd animáció & festészet címmel nyíló tárlatával emlékezik az idén 40 éve elhunyt festőművészre és animációs filmrendezőre. Az életmű kiemelkedő filmjeiből, festményeiből, rajzaiból álló válogatás a 60-as évektől a 70-es évek végéig kínál betekintést a korszakot egyedi …

Részletek
Kiderült, hogy miért építették olyan hatalmasra a Gízai nagy piramist

Kiderült, hogy miért építették olyan hatalmasra a Gízai nagy piramist

Khufu, a negyedik dinasztia fáraója, akit a Gízai Nagy Piramis építésének felügyelete alatt tiszteltek, halhatatlan nyomot hagyott az ókori egyiptomi történelemben. Annak ellenére, hogy csak kevés közvetlen információ áll rendelkezésre a jelleméről, a Nagy Piramis mérete és grandiózitása egy olyan uralkodóra utal, akinek monumentális ambíciói voltak. Khufu uralkodása, i.e. 2589-2566 között, jelentős építészeti eredmények időszakát …

Részletek