erős évet zárt a hazai kick-box – Sportbánya

erős évet zárt a hazai kick-box – Sportbánya

Megtartotta évi rendes közgyűlését a Magyar Kick-box Szakszövetség, amelyen a megjelentek meghallgathatták a szakágvezetők és a szövetség irányítóinak értékelését. Galambos Péter elnök szerint erős éven van túl a magyar kick-box, amelyet csak további kemény munkával lehet csak túlszárnyalni. A 2024-es esztendő legnagyobb kihívásainak egyike egy hazai rendezésű utánpótlás világbajnokság lesz, amelyet augusztus végén rendeznek meg Budapesten….

Részletek
Erő van, atom van – mi kell még?

Erő van, atom van – mi kell még?

LMA 2024. január 18. csütörtök. 14:09 Míg 2021-ben a 10., 2022-ben a 9. addig 2023-ban már a földkerekség 7. legerősebb hadereje volt Pakisztáné – derül ki a Global Firepower listájáról. Iszlámábád 2023 januárjában több mint 3700 harckocsi, 1400 harci repülőgép, kilenc tengeralattjáró felett parancsnokolt – s ebben a körbe még bele sem vettük a tengerészetet. … Olvass tovább

Részletek
Akik nem akarnak muszlimmá válni

Akik nem akarnak muszlimmá válni

Hát, ezt is megéltük! Néhány napja Novák Katalin erdélyi magánlátogatása miatt háborogtak a román közélet szereplői, megpróbálva azt sugallni, hogy mindez a magyar revizionizmus intő jele, amire csattanósabb válasz nem is érkezhetett volna Robert Fico szlovák miniszterelnök budapesti látogatásánál, ahol Orbán Viktorral úgy összeborult a szlovák kormányfő, mintha a magyar revizionizmus rémével nem riogatták volna … Olvass tovább

Részletek
Itt az okostávcső, ami felismeri, amit lát

Itt az okostávcső, ami felismeri, amit lát

Tudományosan is bizonyított tény, hogy a madarak megfigyelése pozitív hatással van a mentális egészségre. már a természetben töltött idő is nagyon hasznos ebből a szempontból, azonban plusz sikerélményt ad, ha látunk egy madarat és azt esetleg fel is ismerjük. Utóbbiban segíthet sokat a Swarovski Optik által a 2024-es CES kiállításon bemutatott okostávcső. Az AX Visio … Olvass tovább

Részletek
Nem is gondolnánk, de ezek a tünetek érelmeszesedést jelezhetnek

Nem is gondolnánk, de ezek a tünetek érelmeszesedést jelezhetnek

Magyar Tibor 2024. január 17. szerda. 23:59 Az érelmeszesedés lassan és észrevétlenül alakul ki, a betegség korai szakaszában tünetek nem jellemzőek. A betegségre gyakran mellkasi fájdalom vagy szívinfarktus irányítja rá a figyelmet. Általánosságban elmondható, hogy más tüneteket mutatnak a nők és másokat a férfiak. Nők körében előrehaladott fázisban influenzaszerű tünetek, emésztési zavarok vagy gyomorégés, hátfájás, … Olvass tovább

Részletek
Az UNRWA vezetője szerint borús jövő vár a Gázai övezet lakosságára

Az UNRWA vezetője szerint borús jövő vár a Gázai övezet lakosságára

MH/MTI 2024. január 17. szerda. 23:49 Lazzarini, aki a háború kitörése óta negyedszer látogatott el a palesztin területre, Jeruzsálemben újságíróknak nyilatkozva azt mondta: „százezrek kénytelenek összetákolt műanyag sátrakban az utcán élni és a betonon aludni”. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a mintegy 2,5 milliós övezet lakóinak már a legnagyobb része elmenekült otthonából, az épületek … Olvass tovább

Részletek
Ennyi életet mentettek meg a koronavírus elleni vakcinák

Ennyi életet mentettek meg a koronavírus elleni vakcinák

Koppenhágai sajtótájékoztatóján Hans Kluge elmondta, a vakcinák elsősorban az idősek körében mentettek életeket. A WHO 2023. december 19-én közzétett adatai alapján az európai régióban – beleértve Oroszországot és több volt szovjet tagköztársaságot is – több mint 277,7 millió koronavírusos esetet regisztráltak, illetve több mint 2,2 millió halálesetet. Mint mondta, ahogy az emberek megtanulnak együtt élni … Olvass tovább

Részletek