Ismét légiósnak állhat a Ferencváros távozója – sajtóhír
Külföldi lehetőségek közül választhat…
Külföldi lehetőségek közül választhat…
A magyar evezés a kilencszázharmincas években volt talán a legeredményesebb, de az 1936-os olimpia nem hozta meg a várt sikereket. Így az első olimpiai érem (London, 1908, Leviczky Károly) megszületése után 1948-ig kellett várni, amikor a Zsitnik Béla, Szendey Antal, kormányos Zimonyi Róbert összeállítású kormányos kétevezős Londonban olimpiai bronzérmet szerzett. Pontosan két évtizedre volt szükség…
A magyar női párbajtőrcsapat bronzérmet nyert a Csengtuban zajló Egyetemi Világjátékok szombati versenynapján. Muhari Eszter, Kardos Edina, Gnám Tamara, Tóth Jázmin. Fotó: Nekifor Zsolt / MEFS A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség közleménye szerint a Gnám Tamara, Kardos Edina, Muhari Eszter, Tóth Jázmin összeállítású együttes az elődöntőig magabiztosan menetelt, ott azonban kikapott a házigazda kínaiaktól, a bronzmérkőzésen…
Augusztus 6-ig lehet még jelentkezni az e-felvételi rendszeren keresztül pótfelvételi eljárás keretében az edző alapképzési szakra. A Debreceni Egyetem is…
A magyar válogatott a papírformának megfelelően 3-0-ra legyőzte a kameruni csapatot az U19-es női röplabda-világbajnokság csütörtöki játéknapján. Kőnig Gábor szövetségi edző együttese egyértelmű esélyesnek számított a nyeretlen afrikaiak ellen, akik fizikálisan ugyan remek adottságokkal rendelkeznek, ám technikai képzettségük ezzel nincs összhangban. A mérkőzés ennek megfelelően alakult: amikor a házigazda válogatott játékosai koncentráltan röplabdáztak és nem…
Az 1992-es, barcelonai olimpián aranyérmes Repka Attilát nevezték ki a Diósgyőri VTK birkózó szakosztályának élére. Repka Attila „A klubvezetéssel történt egyeztetésem során nagyon pozitív képet kaptam. Bizakodó vagyok, hogy az eddigi jó működésen tudunk még egy picit tovább javítani” – mondta a sportolóként négyszeres Európa-bajnok Repka, aki csaknem 45 éve tartozik a miskolci klub kötelékébe. …
A magyar válogatott 3-0-ra legyőzte a chilei csapatot az U19-es női röplabda-világbajnokság keddi, szegedi nyitónapján. Kőnig Gábor szövetségi edző együttese megilletődötten kezdett, de az első játszma középétől átvette az irányítást, és ütőjátékosai vezérletével simán szerezte meg a vezetést. A második szettben a társházigazda magyarok játéka tovább javult, jó nyitásaikkal és remek blokkvédekezésükkel rendre zavarba hozták…
Kövér László hétfőn Kecskeméten, a 22. Gyermekotthonok Labdarúgó Európa Kupa döntőjének nyitóünnepségén úgy fogalmazott: „Mindegy, hogy hol születtünk, mindegy, hogy kik vagyunk, kik a szüleink, milyen nyelven beszélünk, milyen sorsot élünk, mindannyian ugyanúgy értjük, mi a szép és mi a jó a fociban.” Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a 22. Gyermekotthonok Labdarúgó Európa…
Biztató kassai kezdés a szlovák élvonalban! Az újonc FC Kassa hazai pályán – telt ház előtt – a címvédő Slovan Bratislavát fogadta a labdarúgó Nike Liga nyitófordulójában, és végül 0-0-ra végzett a pozsonyiakkal.
A szlovák bajnokságban a párosítás önmagában rangadónak számít, erre nyolc évet kellett várni a szurkolóknak, hogy az első osztályban megmérkőzzenek kedvenceik, de miután a Kassa az elmúlt idényben megnyerte a másodosztályt, borítékolható volt a telt ház és a felfokozott hangulat a nyitófordulóban. A szlovák labdarúgó bajnokságban ugyanis hagyomány, hogy a címvédő a másodosztály bajnokával csap össze az első fordulóban.
A találkozó pörgős futballt hozott, és az elején nem látszott az, hogy a hazaiak az utóbbi években nem az első osztályban pallérozódtak. A mérkőzés előrehaladtával helyenként mezőnyfölényt alakítottak ki a fővárosiak, de a vendéglátók jól védekeztek, és Kira kapus remekül védett. A pozsonyiak a labdát többet birtokolva, többek között Abubakari révén többször is veszélyeztettek, de ezen a nyitófordulós összecsapáson nem esett gól.
FC Kassa – Slovan Bratislava 0-0
FC KOŠICE: Kira – Golikov, Šindelář, Krivák, Mizerák – Pačinda (90.+7. Sovič), Greššák, Faško (90. Sagna), Qose (70. Gallovič), Turčák (90. Petrák) – Medved.
Edző: Anton Šoltis.
ŠK SLOVAN: Borjan – Blackman (70. Pauschek), Križan (80. Savvydis), Wimmer, Vojtko – Kucka, Agbo (64. Tolič) – Marcelli (80. Zuberu), Lichý, Zmrhal (70. Barseghyan) – Abubakari
Edző: Vladimír Weiss
A körmét ugyan a döntő előtt nem rágta le és a szíve sem kalapált Magyarovits Zoltánnak, de Kós Hubert korábbi…