Húszfős csapat indulhat a bukaresti Eb-n
A rövidpályás ob zárónapjának délutánján, a Debreceni Sportuszodában tartott rendkívüli ülést a Magyar Úszó Szövetség elnöksége, amely jóváhagyta Sós Csaba…
A rövidpályás ob zárónapjának délutánján, a Debreceni Sportuszodában tartott rendkívüli ülést a Magyar Úszó Szövetség elnöksége, amely jóváhagyta Sós Csaba…
A júniusban Eb-negyedik nemzeti csapat szombaton Sopronban tartott sajtótájékoztatót annak kapcsán, hogy csütörtökön a Novomatic Arénában fogadja Szlovéniát a 2025-ös Eb kvalifikációjának nyitányán, majd három nappal később Finnországban lép pályára. A szakvezető azzal kezdte, hogy nagy büszkeséggel tölti el az elmúlt időszak: „Az elmúlt pár évtizedben ilyen magaslatokba nem jutott a válogatott, én ezt a…
Nem tudja elengedni az úszást – meglehet, az úszás sem akarja elengedni őt: Verrasztó Dávid 35 esztendősen másolta Jakabos Zsuzsanna…
MH/MTI 2023. november 3. péntek. 19:19 Az olimpiai és világbajnoki ötödik, Eb-bronzérmes dzsúdós második vigaszági mérkőzésén az olimpiai harmadik és vb-második brit Chelsie Gilesszal csapott össze a harmadik helyért, akit eddigi hat találkozójukon kétszer tudott legyőzni. A hetedik csata mindössze 80 másodpercig tartott, ám annál tartalmasabb volt. Az Atomerőmű SE 27 éves sportolója egy perc…
MH/MTI 2023. november 3. péntek. 15:27 Az olimpiai és világbajnoki ötödik, Eb-bronzérmes dzsúdós a vigaszágon elsőként az idén négy World Tour-érmet gyűjtött azeri Gultaj Mammadalijevával szállt szembe, akivel 2/1-re állt a győzelmi mérlege. A negyedik csata három és fél percen át az Atomerőmű SE sportolójának meddő fölényét hozta, de ekkor a 27 éves magyar kirúgta…
MH/MTI 2023. november 3. péntek. 13:54 Az MLSZ beszámolója szerint az elérhető belépőkre – több mint 30 ezer szurkoló korábban már előzetesen, bérlet formájában megváltotta a jegyét – több mint 110 ezer igénylés futott be. Amennyiben Marco Rossi együttese a hátralévő két mérkőzésén – november 16-án Bulgáriában, majd három nappal később hazai pályán – legalább…
Néha a jó dolgokra várni kell – Márton Richárd 24 évesen nyerte meg élete első felnőttbajnoki címét, tizenöt hónappal azután,…
A montenegrói szurkolók egy korábbi mérkőzésen rasszista módon viselkedtek.
MH/MTI 2023. november 2. csütörtök. 16:39 Az európai szövetség (UEFA) döntése értelmében nem lehetnek vendégszurkolók november 19-én a Magyarország-Montenegró labdarúgó Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésen, a Puskás Arénában. Az UEFA honlapján megjelent közlés szerint a fegyelmi bizottság rasszista megnyilvánulások miatt tiltotta meg a montenegrói szövetségnek a vendégszektorba érvényes jegyek eladását a budapesti összecsapásra. A szövetségnek emellett összesen húszezer…
Nem kizárt, hogy megismétlődik az, ami a magyar férfi futballválogatott Szerbia elleni, hazai Eb-selejtezője előtt történt: sokan könnyű pénzhez jutási lehetőségként tekinthetnek a meccsre, és a felvásárolt jegyeket busás haszonnal próbálják majd továbbadni.