Szijjártó Péter: A Hanon Systems 43 milliárd forintos beruházása 250 új munkahelyet teremt Magyarországon

Szijjártó Péter: A Hanon Systems 43 milliárd forintos beruházása 250 új munkahelyet teremt Magyarországon

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a járműalkatrészek gyártásával foglalkozó cég projektje keretében különböző fejlesztéseket és kapacitásbővítéseket hajtanak végre, valamint átfogó képzést is terveznek 200 munkavállaló számára. A mintegy 43 milliárd forintos beruházást az állam 5,7 milliárd forinttal támogatja, így hozzájárulva 250 új munkahely létrehozásához – tájékoztatott. Hangsúlyozta, hogy a vállalat …

Részletek
MCC: Megkezdődik az egykori Munkásőrség épületeinek bontása

MCC: Megkezdődik az egykori Munkásőrség épületeinek bontása

MH/MTI 2023. december 15. péntek. 12:16 Pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták, az MCC budapesti központjának korábban helyet adó, Somlói út 49-53. szám alatt található épületek külső és belső megjelenésükben egyaránt idejétmúltak; ezért döntött úgy a tehetséggondozó intézményt működtető alapítvány, hogy a Gellérthegy oldalán „tájsebként tátongó”, a Munkásőrség mintegy 50 éves épületeinek helyét egy, …

Részletek
Venezuela és Guyana nem alkalmaz erőszakot, és nem fokozza a feszültséget határvitájuk rendezésére

Venezuela és Guyana nem alkalmaz erőszakot, és nem fokozza a feszültséget határvitájuk rendezésére

MH/MTI 2023. december 15. péntek. 11:28 Nicolas Maduro venezuelai és Irfaan Ali guyanai elnök csütörtökön Saint Vincent és Grenadine szigetek fővárosában, Kingstownban találkozott egymással, ahol arról állapodtak meg, hogy az olajban gazdag Essequibo terület feletti határvita rendezésére nem alkalmaznak erőszakot, és nem fokozzák a feszültséget a régióban – derült ki a két ország csütörtöki közös …

Részletek

Scholz kávézni hívta Orbánt

A beszámoló szerint Scholz azzal az ajánlattal fordult Orbánhoz, hogy hagyja el egy időre a szobát, például egy kávé erejéig, ha „valóban nem akar beleegyezni abba, hogy tárgyalásokat kezdjünk Kijev uniós tagságáról”. Egy európai diplomata szerint Scholz egy régi trükkel próbálkozott, amelyet még abból az időből ismer, amikor a Német Szociáldemokrata Párt ifjúsági szervezetének elnökhelyettese …

Részletek
Alapjogokért Központ: Időszerűtlen Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásának megkezdése

Alapjogokért Központ: Időszerűtlen Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásának megkezdése

MH/MTI 2023. december 15. péntek. 6:29 Ütközik a magyar állásponttal, hogy csütörtökön 26 uniós tagállam vezetője úgy döntött, az EU megkezdi Ukrajnával a csatlakozási tárgyalásokat, mivel ez időszerűtlen – jelentette ki az Alapjogokért Központ elemzője az M1 aktuális csatornán. Lajkó Fanni úgy fogalmazott: a magyar álláspont szerint a csatlakozási tárgyalásának megkezdése Ukrajnával „időszerűtlen és abszolút …

Részletek