A Trianon előtti Szeged elevenedik meg az Igazak című regényben

A Trianon előtti Szeged elevenedik meg az Igazak című regényben

– Milyen az Igazak című regény fogadtatása Megpendítik-e, hogy ezt a kortárs regényt oda lehet adni egy krimiolvasónak is, mert izgalmas, és mert a nosztalgiaigényt is bőségesen kielégíti? – Igen, azt hiszem, megpendítik, legalábbis a recenziókban rendre föltűnik a krimi szó. Tény, hogy a regény egyik cselekményszála, a 20. századi történetszál, krimi. A nosztalgiaigény is …

Részletek
Nem jött be a trükk

Nem jött be a trükk

A jászsági rendőrök őrizetbe vettek egy jászladányi férfit, aki társával egy nap alatt két helyi családi házból is lopott. Az egyikből egy kerékpárt, amit átfestettek sárgára, mielőtt értékesítették. A rendőrök így is megtalálták, olvasható a police.hu-n megjelent cikkben. Egy jászladányi lakos tett bejelentést a rendőrségen 2023. december 17-én, hogy az éjszaka folyamán egy ismeretlen bement …

Részletek
Még nagyobb koripályával várja a látogatókat a Budapest Park

Még nagyobb koripályával várja a látogatókat a Budapest Park

Péntektől február 4-ig újból „befagy” a Budapest Park, a táncos cipőket pedig korira válthatják a látogatók. Az ország egyik leghangulatosabb karácsonyi mesevilága ráadásul sok programmal és néhány újdonsággal is várja a vendégeket. Ebből a leginkább szembetűnő maga a korcsolyapálya, ami mind formájában, mint méretében megváltozott. Ezúttal több mint kétezer négyzetméteren csúszhatunk, és több új helyszínnel …

Részletek
Elképesztő cipőket készített a Puma

Elképesztő cipőket készített a Puma

Bő egy évtizednyi ötletelést követően látszólag újabb lépéssel került közelebb a komposztálható cipő piaci bevezetéséhez a Puma. A márka legutóbbi RE:SUEDE kísérlete során lebomló anyagokkal újratervezte a klasszikus SUEDE sneakerét, különleges anyaggal átitatott bőrt, hőre lágyuló elasztomert, továbbá kendergyapotot használt – írja az origo.hu. A márka német önkénteseknek kiosztott belőlük 500 párat, majd hat hónap …

Részletek