Jelentős összeghez jut a szlovák védelmi tárca

Jelentős összeghez jut a szlovák védelmi tárca

Jóváhagyta kedden az új pozsonyi kabinet a 2024–26-os évre vonatkozó védelmi büdzsét – írta meg az Új Szó. Mint a cikkben olvasható, a kiadások elérik a 2,63 milliárd eurót (durván 999,4 milliárd forintot), ami a GDP két százalékának felel meg. Ezzel Szlovákia teljesíti a NATO-tagsággal kapcsolatban vállalt kötelezettségét. A tervezet szerint a védelmi tárca költségvetéséből …

Részletek
Ovádi Péter: Újabb félmilliárdos pályázatot hirdetnek jövőre az állatvédő civil szervezeteknek

Ovádi Péter: Újabb félmilliárdos pályázatot hirdetnek jövőre az állatvédő civil szervezeteknek

MH/MTI 2023. december 12. kedd. 13:39 Ovádi Péter a közösségi oldalán közzétett videóban azt mondta: az állatvédelem alappillérjei a civil szervezetek, ezért is gondolták azt, hogy tavaly egy 500 millió forintos keretösszegű pályázatot hirdetnek meg a számukra. Hozzátette, hogy ezen a pályázaton 187 civil szervezetet tudtak támogatni, amelyek az így elnyert összegeket ivartalanításra, működési költségekre …

Részletek
London pénzügyi támogatást nyújt a háborús bűncselekmények feltárásához

London pénzügyi támogatást nyújt a háborús bűncselekmények feltárásához

MH/MTI 2023. december 11. hétfő. 15:09Frissítve: 2023. december 11. 15:18 Nagy-Britannia 3,7 millió fonttal (csaknem 1,7 milliárd forint) támogatja az Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekmények dokumentálását, kivizsgálását és a büntetőeljárások elindítását – jelentette be hétfőn a londoni külügyminisztérium. A tájékoztatás szerint a finanszírozási program részeként ukrán ügyészek képzésben részesülnek nyílt forráskódú hírszerzési értesülések használatára a potenciális …

Részletek
Februárban rajtolhat el a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program

Februárban rajtolhat el a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program

MH/MTI 2023. december 10. vasárnap. 10:39 A szaktárca emlékeztet: a tervek szerint 30 milliárd forintos keretösszegből igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást a hazai gazdasági társaságok tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához. Ismertetik: egy jármű beszerzéséhez az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8–4 millió forint támogatás nyerhető el. A zöldenergia hasznosítást ösztönző felhívás tervezete most véleményezhető, …

Részletek
Széles Gábor: A Videoton európai léptékkel mérve is igazi sikertörténet

Széles Gábor: A Videoton európai léptékkel mérve is igazi sikertörténet

– A Videoton a története során mindeddig válságállónak bizonyult, a covid sem törte meg a cég fejlődését. Most azonban válságra válság jött: a háborús infláció, a szankciók hatásai, az energiaválság sok nagy múltú cégnek okozott problémát szerte Európában. Mi a helyzet a Videotonnal? – Magyarország nagyon helyesen kimaradt ebből a konfliktusból, és a béke pártján …

Részletek
A kétoldalú együttműködés feljődését méltatta a Kremlben az orosz és az iráni elnök

A kétoldalú együttműködés feljődését méltatta a Kremlben az orosz és az iráni elnök

MH/MTI 2023. december 7. csütörtök. 19:01 „Kapcsolataink nagyon jól fejlődnek. Nagy infrastrukturális projektjeink vannak, amelyekről régóta tárgyalunk, most jutottunk el az észak–déli vasútvonal építésének gyakorlati megvalósításához. Természetesen hagyományos módon együttműködünk az energia területén. Az oktatás területén jelentős számú iráni diák tanul nálunk. Általában véve szinte minden területen aktívan dolgozunk” – hangoztatta Putyin. Méltatta, hogy a …

Részletek
Lantos Csaba: Megjelent a Napenergia Plusz Program pályázati felhívása

Lantos Csaba: Megjelent a Napenergia Plusz Program pályázati felhívása

MH/MTI 2023. december 4. hétfő. 20:02 A tárcavezető videóüzentében közölte, hogy a 75 milliárd forintos keretösszegű program napelem és tároló együttes létesítésében támogatja januártól a bruttó elszámolásba kerülő háztartásokat. A folyamat a kivitelezők előregisztrációjával hétfőn elkezdődött, a lakossági pályázók január közepétől jelentkezhetnek. A regisztrációs kérelem elektronikus úton nyújtható be. A pályázati felhívás szerint a program …

Részletek
Hornung Ágnes: Az ország egész területén igényelhető a csok plusz

Hornung Ágnes: Az ország egész területén igényelhető a csok plusz

MH/MTI 2023. december 4. hétfő. 10:42 Hornung Ágnes ismertette: a segítséget a bővülő családok tudják igénybe venni, amelyek további gyermeket vállalnak. A hitel összege a meglévő, illetve a vállalt gyermekek számától függően változik: 15, 30 vagy 50 millió forintot vehetnek igénybe az első közös otthon megszerzésére, nagyobb ingatlanba költözésre vagy a meglévő bővítésére. A támogatási …

Részletek
Klímacsúcs – Az atomenergia bővítésére szólított fel húsz ország

Klímacsúcs – Az atomenergia bővítésére szólított fel húsz ország

MH/MTI 2023. december 2. szombat. 12:28 Az Egyesült Államok éghajlatvédelmi megbízottja John Kerry által jegyzett nyilatkozat szerint a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség csökkentése érdekében 2050-re a 2020-as szinthez képest meg kellene háromszorozni az atomerőművek hálózatra kapcsolt áramellátó kapacitását világszerte. A szombaton közzétett közös nyilatkozat aláírói között van a házigazda Egyesült Arab Emírségek mellett az Egyesült …

Részletek