Csaknem háromszáz magyar ugrik medencébe a Duna Arénában

Csaknem háromszáz magyar ugrik medencébe a Duna Arénában

MH/MTI 2023. október 19. csütörtök. 11:18 Péntektől vasárnapig a Duna Arénában rendezik a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a World Aquatics idei úszó világkupa-sorozatának harmadik, egyben utolsó állomását, amelyen csaknem háromszáz magyar versenyző ugrik medencébe. Budapest 2018, 2019 és 2021 után negyedik alkalommal rendez vk-fordulót, a magyar szövetség beszámolója szerint a viadalra 56 ország 552…

Részletek
Rendőrökre támadtak palesztinpárti tüntetők Berlinben

Rendőrökre támadtak palesztinpárti tüntetők Berlinben

MH/MTI 2023. október 18. szerda. 13:22 A Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság szerdai összefoglalója szerint a német főváros Neukölln nevű kerületében több spontán tüntetésen palackokkal, kövekkel, pirotechnikai eszközökkel dobálták meg a rendőröket. Az egyik helyszínen barikádokat is igyekeztek emelni és gyújtogattak. A rendőrök vízágyúval oltották el az égő kukákat, elektromos rollereket és egyéb tárgyakat. A…

Részletek
Németország továbbra is támogatja Moldovát Oroszországgal szemben

Németország továbbra is támogatja Moldovát Oroszországgal szemben

MH/MTI 2023. október 17. kedd. 16:10 „Ezekben a napokban, amikor lélegzetvisszafojtva figyeljük a közel-keleti fejleményeket, továbbra is szorosan Ukrajna és Moldova mellett állunk” – jelentette ki Baerbock a moldovai fővárosban az ország megsegítését célzó negyedik konferencián. A tárcavezető elmondta: Németország energetikai területen, a gazdaság stabilizálásában és az uniós csatlakozáshoz szükséges reformok bevezetésében fogja támogatni Moldovát,…

Részletek
Úszó Világkupa - Budapest, versenyinformációk

Úszó Világkupa – Budapest, versenyinformációk

Negyedik alkalommal tér vissza Budapestre, a Duna Arénába az úszó Világkupa-sorozat. Október 20-22. között a világ legjobb úszói ugranak vízbe a 2017-es és a 2022-es Vizes Világbajnokság helyszínén! Az idei, 2023-as Világkupa-sorozat harmadik, egyben záró állomását október 20-22. között rendezik Budapesten a Duna Arénában. Berlin és Athén után a magyar főváros látja vendégül a sorozat…

Részletek
Visszafelé sülhet el a nyugat-európai baloldal „migránsfegyvere”

Visszafelé sülhet el a nyugat-európai baloldal „migránsfegyvere”

Újra a figyelem középpontjába helyezi a bevándorlás és a politikai integráció kérdését az október 7-én délelőtt kezdődött, meglepetésszerűnek látszó és brutális támadás Izrael ellen. A palesztin szélsőséges Hamász fegyveresei kitörtek a Gázai övezetből, több ezer rakétát zúdítottak órákon belül izraeli területekre, legalább 1200 zsidót, sok civilt, gyereket is megöltek, számos embert elraboltak. Az események után…

Részletek
Dömötör Csaba: Willkommen-táblák már nincsenek, lappangó társadalmi feszültségek viszont vannak + VIDEÓ

Dömötör Csaba: Willkommen-táblák már nincsenek, lappangó társadalmi feszültségek viszont vannak + VIDEÓ

MH/MTI 2023. október 13. péntek. 18:18 Pár éve nagy vita volt a nyugati nagyvárosok no-go zónáiról – emlékeztetett Dömötör Csaba, hozzáfűzve, ezek olyan városrészek, ahol nagy problémát okoznak a bevándorlók, és a hatóságok is nehezen uralják a helyzetet. Sok szó esett akkor Berlin Neukölln városrészéről – folytatta az államtitkár, felidézve, hogy az egyik liberális portál…

Részletek
Több nyugati országban is voltak Izrael-, illetve zsidóellenes megmozdulások

Több nyugati országban is voltak Izrael-, illetve zsidóellenes megmozdulások

A Samidoun palesztin radikális nemzetközi hálózat németországi ága a hétvégén megmozdulást tartott Berlin-Neuköllnben, és ezen ünnepelte a Hamász Izrael elleni támadását. A szervezet hétfő este az észak-rajna- vesztfáliai Duisburgban is tartott egy hasonló demonstrációt, amelyen amelyen száz-száztíz fő vett részt. Ezzel egy időben a zsidó állam melletti szolidaritás jegyében mintegy hatvanan gyűltek össze a közelben….

Részletek
Nógrádi György: Nagyon sok fegyver eltűnt Ukrajnából a háború kezdete óta

Nógrádi György: Nagyon sok fegyver eltűnt Ukrajnából a háború kezdete óta

Nagy Áron 2023. október 9. hétfő. 12:02 –  Az Egyesült Államok egy anyahajót küld és máris segélyeket ígért Izrael támogatására. Ez mennyiben befolyásolja Ukrajna helyzetét? – Izrael az Egyesült Államok legfontosabb stratégiai partnere a térségben. Ez azt jelenti, hogy Ukrajna még inkább leértékelődik, és ezt a kijevi vezetés is észrevette. Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij elnöki…

Részletek
Die Welt: A német állam támogathatta a palesztin terroristákat?

Die Welt: A német állam támogathatta a palesztin terroristákat?

A Hamász szombat reggeli meglepetésszerű támadása azzal kezdődött, hogy rakétákat lőttek ki Gázából Izraelre. Néhány ilyen rakétának sikerült átjutnia Izrael kifinomult légvédelmi rendszerén, az úgynevezett Vaskupolán. A Die Welt információi szerint igaz csak közvetetten, de Németországnak is lehet felelőssége a történtekben – számolt be a Mandiner. A lapnak ugyanis Michael Wolffson történész-újságíró azt írta:  „Berlin már évtizedek…

Részletek
Berlinnek nem szabad finanszírozni az olasz partokra érkező civil hajókat

Berlinnek nem szabad finanszírozni az olasz partokra érkező civil hajókat

MH/MTI 2023. október 8. vasárnap. 20:48 Egyetlen kormány sem adhat pénzt olyan mentésre, amellyel egy másik országba szállítják az embereket – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke, aki a civil szervezetek támogatása miatt Róma és Berlin közötti vitában foglalt állást a La Stampa című olasz napilapban vasárnap. Manfred Weber kijelentette, Giorgia Meloni…

Részletek