Nézeteltérés Ferenc pápa és a zsidó rabbik között

Nézeteltérés Ferenc pápa és a zsidó rabbik között

Róma püspöke a találkozókat követően arra kérte a világ keresztényeit, hogy imádkozzanak mindkét félért, mert mindenki szenved a konfliktusban. A Szentszék törekvéseit azonban nem értékelte a zsidó közösség. Az olasz rabbik felháborodásukat fejezték ki, amiért a pápa ugyanolyan figyelemben részesítette a terrorszervezet által fogságban tartott ártatlan személyek, illetve az Izraelben súlyos terrorista bűncselekmények miatt fogvatartott …

Részletek
Az orosz hadsereg tovább ostromolja Avgyijivkát

Az orosz hadsereg tovább ostromolja Avgyijivkát

MH/MTI 2023. november 24. péntek. 16:45 Az orosz erők folyamatosan ostromolják a kelet-ukrajnai Avgyijivkát, október 10. óta immár a harmadik átfogó támadásuk zajlik a városnál, amelynek központját rendszeresen bombázzák – közölte pénteken a város katonai közigazgatásának vezetője. Vitalij Barabas az ukrán állami televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a várost naponta 30–40 súlyos légicsapás éri, és az …

Részletek
Ukrajna a tavalyinál is nehezebb helyzetből vág neki a télnek

Ukrajna a tavalyinál is nehezebb helyzetből vág neki a télnek

Ahogy a téli hideg beköszönt Ukrajnában, egyre nagyobb az aggodalom, hogy Oroszország hamarosan újra nagyszabású támadásokat indít az energetikai létesítmények ellen, akárcsak tavaly, amikor megpróbálta kilátástalan helyzetbe taszítani ellenfelét. Csak fokozza a félelmeket, hogy ukrán szakértők és tisztviselők egyöntetűen arról beszélnek, az energiarendszer most jóval törékenyebb, mint volt egy évvel ezelőtt – írja a The …

Részletek
A magyarok mehetnek a levesbe?

A magyarok mehetnek a levesbe?

Megkezdték a postázását a nemzeti konzultáció kérdéseinek. Az ember hátán feláll a szőr, amikor meglátja a szövegeket, mert kiderül, óriási veszély fenyegeti a magyarokat. De mi legalább tudjuk. Legalább szembesülünk vele, hogy micsoda méreg rotyog Brüsszel fazekában ellenünk. Pontosabban, jut ebből a borzalomból mind 27 tagállamnak, csak Európa polgárai – leszámítva a magyarokat – nem …

Részletek
Menczer Tamás: A kormány célja, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek

Menczer Tamás: A kormány célja, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek

MH/MTI 2023. november 24. péntek. 13:06 Menczer Tamás, aki egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője, a piliscsabai bölcsőde alapkőletételén közölte: minden statisztika és tapasztalat azt mutatja, hogy a magyar családok több gyermeket terveznek, mint ahány később megszületik. Hozzátette: a kormány célja, hogy a gyermekvállalásnak anyagi akadálya ne legyen. Hosszú távú stratégiai cél az is, hogy …

Részletek
Kövér László: Idegen jövő fenyegeti Európát

Kövér László: Idegen jövő fenyegeti Európát

MH/MTI 2023. november 24. péntek. 12:28 A házelnök azt mondta, a tanácskozás résztvevőinek célja annak megakadályozása, hogy az európai embert elidegeníthessék a saját szülőföldjétől. „Nem akarjuk, hogy az európai embert kiforgassák a nyugati civilizáció alapjait képező keresztény értékeiből és nemzeti kultúrájából; nem akarjuk, hogy az európai embert szellemileg és érzelmileg hontalanná tegyék” – fogalmazott. Közös …

Részletek