Kétmillió forint értékben mentettek meg halakat a Tisza-tónál

Kétmillió forint értékben mentettek meg halakat a Tisza-tónál

A pusztulás megelőzése érdekében már a vízszintcsökkentést megelőzően felvették a kapcsolatot a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósággal (Kötivizig) és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal (HNPI), hogy a bajba jutott egyedeket közös munkával helyezzék át a biztonságot adó Tisza-tóba. A hideg, szeles idő nem könnyítette meg a munkát, a halak számolása közben még a háló is megfagyott. A …

Részletek
„Az Európai Parlament éppen ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta”

„Az Európai Parlament éppen ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta”

MH/MTI 2024. január 10. szerda. 6:44 Latorcai Csaba kifejtette, a politikus a kampányával azt akarja elérni, hogy „vegyék el hazánk uniós szavazati jogát, mert Magyarország – más állásponton lévén – decemberben elhamarkodottnak tartotta Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdését”. Hozzátette, ez az akció is azt mutatja, hogy „sajnos az Európai Néppártot is elérte az eltörlés kultúrája, …

Részletek
Forr a világ

Forr a világ

Bizony nehéz lenne azt állítani, hogy békés, nyugodt napokat, hónapokat élünk a Föld nevű bolygón, ahol ez idő tájt még a természet is forrong. A Föld, azaz a talaj felett háborúságok dúlnak, árvizek pusztítanak, a mélyben lent földrengések készülődnek, s alighanem igaza van azoknak a szakértőknek, akik azt állítják, egyre nagyobb a veszélye annak, hogy …

Részletek
Németország háborúra számít?

Németország háborúra számít?

Háborúképessé kell váljunk. Nemcsak a hadseregben, hanem az egész országban – Boris Pistorius drasztikus szavakkal írta le a németországi biztonsági helyzetet, számolt be a Bild. Egy ideje rendszeresen gyanús drónok repülnek a Bundeswehr katonai területei és laktanyái felett, különösen ahol a Bundeswehr az ukránokat képezi. A hadsereg már jó ideje tisztában van a problémával, de …

Részletek
A hirtelen lezúduló eső miatt barlangban rekedt öt ember Szlovéniában

A hirtelen lezúduló eső miatt barlangban rekedt öt ember Szlovéniában

MH/MTI 2024. január 7. vasárnap. 14:11Frissítve: 2024. január 7. 14:14 A barlangban két vezető és három turista tartózkodik, akik szombaton délután nem értek vissza a megadott időpontban, ezért riasztották a mentőszolgálatokat. A Krizna-barlang csak csónakkal látogatható, mivel keresztülfolyik rajta a Bloscica folyó. Miután a heves esőzések miatt megemelkedett a vízszint, már nem tudtak visszatérni a …

Részletek
Nem sportolni ment, hanem lopni

Nem sportolni ment, hanem lopni

Az adatok alapján a felsőszentiváni lakos 2023. augusztus 23-én éjjel bemászott egy sportcsarnok udvarára, majd az ablakot befeszítve bejutott egy irodába, amit alaposan átkutatott. Aztán a létesítmény területén található nyitott garázst célozta meg: elvágta az ott parkoló kisbuszok gázolajbetöltő csöveit, és a járművekből közel 130 liter üzemanyagot tulajdonított el. Onnan még műanyag vödröket, hosszabbítót és …

Részletek
Tizennégyszer nyert a lottón a ravasz közgazdász

Tizennégyszer nyert a lottón a ravasz közgazdász

A siker kulcsa egy speciális rendszer volt, amelyet a szakember először Romániában, a szocialista időkben vetett be. Az akkori pénzből lefizette az illetékeseket, és előbb Európába, majd Ausztráliába menekült. Annak esélye, hogy valaki nyerjen a lottón, igen csekély, persze ha az ember több, különböző számkombinációt tartalmazó szelvényt vesz, az esélyeit apránként javíthatja. A biztos nyereményhez …

Részletek

Terrorakciókat akadályoztak meg Kirgizisztánban

MH/MTI 2023. december 28. csütörtök. 18:09 A jelentés szerint a jelenleg is zajló terrorellenes művelet során a dél-kirgizisztáni Dzsalal-Abad városban hétfőn őrizetbe vették az Iszlám Állam-Horaszán Tartomány (ISKP) nevű – elsősorban Afganisztánban aktív – csoportjának tagjait. A terroristák házi készítésű robbanószerkezeteket akartak elhelyezni az új esztendő beköszönte alkalmából a város főterén felállított díszfa közelében, és …

Részletek
Indul a karácsony utáni cserebereprogram

Indul a karácsony utáni cserebereprogram

A karácsony az ajándékozásról szól, ám a karácsonyt követő napokban, illetve januárban megindul a roham, és sokan megpróbálják visszacserélni az esetlegesen hibás termékeket, vagy azokat, amelyek valamilyen oknál fogva „nem találtak célba” – írja az Origo. Ma már a korábbiakhoz képest a vásárlók számára kedvezőbb jótállási szabályok vonatkoznak a becserélni szándékozott karácsonyi ajándékok többségére. Milyen …

Részletek
Óriási bejelentést tett az Aldi, olcsóbb lesz egy egyik legnépszerűbb karácsonyi fogás

Óriási bejelentést tett az Aldi, olcsóbb lesz egy egyik legnépszerűbb karácsonyi fogás

A karácsonyi halakcióban a vásárlók terméktől függően 25-30 százalékkal alacsonyabb áron juthatnak hozzá például friss norvég lazacfiléhez, az aranydurbincshoz, a tengeri sügérhez, az afrikai harcsafiléhez, az egész pisztránghoz, különböző natúr és fűszerezett lazacfiléhez, továbbá halászléhez. A sushi boksz és a szardella is 25-28-kal kedvezőbb áron érhető el a vállalat következménye szerint. Az akció a vállalat …

Részletek