Rózsa Dominik nyerte a CEE MicroMaxot
Már a szezonra való felkészülés is nagyszerűen alakult Rózsa Dominik számára, aki
megnyerte a Bónusz Kupát, aztán kilencéves kora ellenére már az első versenyhétvégén
bejelentkezett a bajnoki címre.
Már a szezonra való felkészülés is nagyszerűen alakult Rózsa Dominik számára, aki
megnyerte a Bónusz Kupát, aztán kilencéves kora ellenére már az első versenyhétvégén
bejelentkezett a bajnoki címre.
A 83 éves, 52 éve uralkodó II. Margit újévi televíziós beszédében jelentette be lemondását és azt is, hogy az 55 éves Frigyes koronaherceg követi a trónon. A nagy népszerűségnek örvendő Frigyes szigorúan véve nem volt lázadó, de gyermekkorában és ifjúként is nyomasztotta a ráirányuló médiafigyelem és az a tudat, hogy ő lesz majd a király … Olvass tovább
Günther Steiner nyitotta meg az Autosport International Show-t, ahol nyilatkozott is a színpadon arról, miként közölte vele a rossz hírt Gene Haas.
Az F1-ben még a Marussiával bemutatkozó Hegedűs Andor 2014 óta dolgozott a Red Bull csapatánál.
Ha a Red Bulltól és netalán F1-ből kiszorul 2024 végén, egy sorozatban lesz számára hely: az elektromos széria társalapítója folyamatosan győzködi Sergio Perezt.
MH/MTI 2024. január 13. szombat. 10:50 Az Y–8-as tengeralattjáró-elhárító repülőgép a szigettől délnyugatra keresztezte a Tajvani-szoros úgynevezett középvonalát. A léggömböket 6,1–6,7 kilométeres magasságban rögzítették: az egyik a sziget déli része felett haladt át nyugatról keletre, a másik pedig attól északra. Hivatalos tajvani adatok szerint tavaly több mint 1700 kínai katonai repülőgépet észleltek a sziget légvédelmi … Olvass tovább
Szakértők egy csoportja az amarünthoszi Artemisz-szentélynél, egy templomkomplexum feltárásán dolgozva áldozati rítusok nyomaira bukkant – számol be a Heritage Daily alapján az ng.24.hu. A kutatók a templom építésének történetéről is új ismereteket szereztek. Amarünthosz a közép-görögországi Euboea szigetén található. A helyszínen az ókorban a vadászat istennőjének, Artemisznek emeltek szentélyt, amely idővel regionális vallási központtá vált. … Olvass tovább
A 20. század elején Antoine Poidebard atyának, a légi régészet úttörőjének zseniális ötlete támadt: légi régészeti felmérést végzett. Ez volt az egyik első ilyen vizsgálat, ami rengeteg újdonságot tárt fel. Poidebard felmérte Kelet-Törökország területeit, ahol több száz megerősített katonai épületet térképezett fel Róma keleti határa mentén. Tanulmányában egy védelmi vonalat javasolt a keleti betörések ellen: … Olvass tovább
„Figyeljetek Varsóra! Ami most Lengyelországban történik, ugyanaz lesz itthon is a kormányváltás után!” – reagált Tompos Márton, a Momentum országgyűlési képviselője a közösségi oldalán a lengyelországi történésekre. Ahogy arról lapunk is beszámolt, kedd este a varsói elnöki palotában tartóztatták le a nemrég leköszönt PiS-kormány volt belügyminiszterét és helyettesét. Korábban pedig a Tusk-kabinet puccsszerűen vette át … Olvass tovább
A kutatók most azonban megállapították, hogy egy okostelefonos alkalmazásnak a fülzúgást legyengítő hatása néhány hét alatt jelentős javulást ér el. A kísérlet egy MindEar nevű alkalmazás használatát vizsgálta, amelynek célja, hogy megváltoztassa a személy gondolkodásmódját a fülzúgásról, hogy az kevésbé legyen észrevehető. A kutatók 30 fülzúgásban szenvedő felnőttet toboroztak, és két csoportra osztották őket; az … Olvass tovább