Elhalasztják a csapat-vb-t

A koronavírus terjedése miatt a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) úgy döntött, hogy elhalasztja a március 22-29-re tervezett puszani csapat-világbajnokságot. A Dél-Korea második legnagyobb városának számító Puszanban múlt pénteken regisztrálták az első koronavírusos megbetegedést. Ezt követően rendkívüli ülésen vitatta meg a kialakult helyzetet az ITTF vezérkara, a Dél-koreai Asztalitenisz-szövetség és a Puszan várost képviselő illetékesek. A vészhelyzeti…

Részletek

Indul a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság 2020-as alapszakasza

Újabb mérföldkőhöz érkezett a sport leginnovatívabb szakága, az e-sport. Indul az első számú hazai e-sport bajnokság, a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság 2020-as alapszakasza, ahol idén 7 versenyszámban, 15 millió forintos összdíjazás mellett mérhetik össze tudásukat a legjobb hazai e-sportolók és csapatok Az országos selejtezők után, márciusban megkezdődik a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság 2020-as…

Részletek

Értékes tapasztalatokkal gazdagodtak Pigniczkiék

Hazatért Japánból a ritmikus gimnasztikázók olimpiai válogatottja, amely tíz napot töltött a távol-keleti országban. Februárban tíznapos edzőtáborban vett részt a magyar ritmikus gimnasztikázók olimpiai válogatottja a Japánban, az összetartás nagyon jól sikerült. Ojama városába az olimpiai ciklus elején, azaz a 2017-ben eredményeik és életkoruk alapján meghatározott olimpiai válogatott keret tagjai utazhattak. Természetesen a kiutazók között…

Részletek

„Alaposan felkészítjük Bálintot a Le Mans-i vb-futamra”

Elkezdődött az idei szezonra való felkészülésének második szakasza a H-Moto Team élversenyzőjének, Kovács Bálintnak. A tavalyi IDM Suzuki Cup győztese már Spanyolországban edzőtáborozik, míg csapattársa, Kakuszi Ádám itthon folytatja az alapozást. Rizmayer Gábor, a csapat sportigazgatója szerint komoly kihívások várnak idén is a versenyzőkre, amire a legalaposabban felkészítik őket.   Immár két helyszínen folytatódik a…

Részletek

Tata után, Sheffield előtt

A magyar férfi és női válogatott a Tatai Olimpiai Edzőtáborban folytatta a felkészülést. Szombaton Sheffieldbe utaznak, ahol a kesztyűzések kerülnek középpontba. Az elmúlt öt napban Tatán megalapozták a versenyzők az angliai edzéseket. „Ezen a héten főként erőnléti edzések voltak, futás, medicinlabdával volt sok gyakorlat, saját súllyal speciális izom erősítés. Délután pedig irányított kesztyűzės, zsákolás, kötelezés,…

Részletek

Torna: Kardos ősszel visszatérhet

Tavaly mindkét vállát meg kellett műteni a Győri AC tornászának, Kardos Botondnak, aki immár a rehabilitációt végzi. Ha minden a tervek szerint halad, a válogatott kiválósága ősszel újra versenyezhet. Kezdjük az elején, miért volt egyáltalán szükség a műtétekre? – Igazából már évek óta probléma volt a vállaimmal. Ez addig fokozódott, hogy 2019 januárjától egészen májusig…

Részletek

Egy párosunk még áll

Az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettős bejutott a legjobb nyolc közé a budapesti World Tour-versenyen, a másik két kiemelt párosunk viszont búcsúzott. A Szudi Ádám, Pergel Szandra vegyes párosnak az idén tavaszi versenyek duplán fontosak az olimpiai kvalifikáció miatt. Szerettek volna Budapesten is minél több ranglistapontot gyűjteni, ám az első akadályban elbuktak. Az indiai Sharath…

Részletek

Egyesben elfogytunk

Madarász Dóra és Majoros Bence is kiesett a legjobb 32 között, így egyesben már nincs versenyben magyar játékos a Hungarian Openen. A selejtezőt egyik magyar sem vett sikerrel, így a főtáblán csak a kiemeltként induló két játékosunk képviselte a hazai színeket. Elsőként közülük Madarász Dóra lépett asztalhoz csütörtök este, a holland Britt Eerland ellen. Női…

Részletek

Szudi és Ecseki jól kezdett

A férfiválogatottunk két alapembere, Szudi Ádám és Ecseki Nándor jól kezdett a Hungarian Open selejtezőjében, így már „csak” két győzelemre van a főtáblától. Szudi Ádám négy szett után 2:2-re állt a világranglista-182. hongkongi Ng Pak Nam ellen, innen lett neki 4:2. A szintén a kvalifikáció második fordulójában bemutatkozó Ecseki Nándor látszólag simább mérkőzést vívott Nima…

Részletek

Csak Juhásznak sikerült

Az egyéni versenyszámok selejtezőjének első fordulójában érdekelt magyar játékosok közül csak Juhász Patrik jutott tovább a budapesti World Tour-verseny nyitó napján. A hazai World Tour-verseny egyik nagy előnye, hogy több olyan magyar játékos is elindulhat rajta, akinek hasonló külföldi viadalon erre nincs lehetősége. Ez persze magában hordozza a korai búcsú lehetőségét, amire a keddi nyitó…

Részletek