Piros Zsombor búcsúztatta az ötödik kiemeltet

Piros Zsombor búcsúztatta az ötödik kiemeltet

Piros Zsombor két játszmában legyőzte az ötödik helyen kiemelt ausztrál Christopher O’Connellt az 560 ezer euró összdíjazású umagi salakpályás tenisztorna első fordulójában, és ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe. A világranglistán 124. magyar játékos úgy nyert kedden 1 óra 22 perc alatt 6:3, 6:4-re, hogy egyszer sem veszítette el adogatójátékát, míg a rangsorban 68. riválisát kétszer brékelte. Piros…

Részletek
Autó: Így hasít közel 330 km/h-val egy Tesla az autópályán – videó

Autó: Így hasít közel 330 km/h-val egy Tesla az autópályán – videó

A Model S csúcsverziója a jelek szerint az Autobahnon sem igazán jön zavarba. A Tesla a közelmúltban dobta piacra a több mint 10 éves múltra visszatekintő Model S legerősebb verzióját, a Plaidet, melynek 1020 lóerős összkerék-hajtása 2,1 másodperces letaglozó 0-100-as gyorsulást tesz lehetővé. Az alábbi fedélzeti kamerás videó azonban nem annyira a gyorsulásra, hanem inkább…

Részletek
Kun Anna hajszálra volt az elődöntőtől, hatodik lett

Kun Anna hajszálra volt az elődöntőtől, hatodik lett

A párbajtőröző Kun Anna három győzelem után, ráadástussal kikapott a negyeddöntőben, így a hatodik helyen végzett a milánói olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon. Kun Anna az észt Erika Kirpu ellen az olaszországi vívó-világbajnokság női párbajtőr versenyének legjobb 32-be jutásáért vívott asszóban a Milánói Kongresszusi Központban. Fotó: MTI/Illyés Tibor A japán Baba Haruna elleni magabiztos győzelem és az…

Részletek
Gazdaság: Megírta a kormány, miért kap állami támogatást a Kitörés túra szervezője turistaház építésére

Gazdaság: Megírta a kormány, miért kap állami támogatást a Kitörés túra szervezője turistaház építésére

Július elején vette észre a 24.hu, hogy 70 millió forint támogatást kapott a Kitörés túrákat szervező Hazajáró Honismereti és Turista Egylet a Magyar Turisztikai Ügynökség alá tartozó turizmusfejlesztési Kisfaludy Programból. A portálnak a szervezet azt válaszolta, egy „bakancsos turistaház” felépítéséhez kapnak támogatást. Ez után fordult Arató Gergely DK-s képviselő a kormányhoz, és megkérdezte: milyen szempontok…

Részletek