Autósport – Nagy Norbert Európa-bajnok lett!

Fantasztikus magyar siker autósportban! Nagy Norbert idén is Európa-bajnok lett. Nagy Norbert megvédte Európa-bajnoki címét! A hegyi Európa-bajnokság zárófutamán a magyar klasszis ezüstérmes lett, közben nagy vetélytársa, az olasz Lukas Biciatto megszerezte az első helyet, így mindkét pilóta 212 ponttal zárt az 5-ös kategória élén, és mindketten átvehetik az Európa-bajnoknak járó trófeát. A mindent eldöntő…

Részletek

Tájékozódási búvárúszó Eb – A csapatvezető szerint egységes válogatott versenyzett Berlinben

A magyar búvárúszók Berlinben is letették névjegyüket. A válogatott összesen 20 éremmel zárta a 2024-es Tájékozódási Búvárúszó Európa-bajnokságot, ezzel az egyik legsikeresebb kontinensbajnoki szereplést produkáltak. Drimál Bálint csapatvezető szerint egységes magyar válogatott utazott Berlinbe. „Felkészült nemzeti csapattal vágtunk neki az idei kontinensbajnokságnak. Bár voltak nehézségeink az elején a szél miatt, hiszen a Störitzsee tó víze eléggé hullámzott,…

Részletek

Cifra Dia újabb nemzetközi sikere Újvidéken

A szerbiai Újvidéken került megrendezésre a hangzatos nevű Nevidlivi Heroji elnevezésű verseny, amely annyit tesz szerbül, hogy láthatatlan hősök. A magyar színeket képviselő Cifra Dia szerencsére nem volt láthatatlan a mezőnyben, győzelemmel zárta a Novi Sadon, azaz Újvidéken megrendezett eseményt. A szerbiai versenyen a házigazda mellett szerepelt többek között Bosznia és Hercegovina, Görögország, Csehország, Kirgizisztán, […]
Részletek

Fallabda – Soha nem látott lehetőségek előtt a sportág

Fürjes Balázs, a NOB magyar tagja az esemény fővédnöke  Rangos PSA világranglista versenyt rendez Budapest. Ehhez hasonló megmérettetés a sportágban 16 évvel ezelőtt volt itthon, az idei torna azonban mégis más, hiszen a squash történetében először bemutatkozik a következő olimpián. Kékesi Zsuzsanna, a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség főtitkára ismertette: a PSA Budapest Opennek Fürjes Balázs,…

Részletek

Magyarország – Anglia ökölvívó csapattalálkozó Budapesten!

Szeptember 13-án és 14-én Budapesten, a BKV Előre sportcsarnokában kerül megrendezésre a Magyarország – Anglia ökölvívó csapattalálkozó. A kétnapos eseményen mindkét nem, minden korosztályában rendeznek mérkőzéseket, a legtöbb összecsapásra a serdülők közt kerül sor. A pénteki programban egy U22-es válogató mérkőzést is láthatnak a kilátogató nézők, Simon Attila és Énekes Dominik közt, 71 kilogrammban. Hajrá, […]
Részletek

Tisztelt Tagszervezetek!

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség Ügyvivői Testülete tájékoztatja Önöket, hogy aSzakszövetség tisztújító közgyűlésére 2024. október hó 12. napján, 11 órai kezdettel kerülsor.A közgyűlés helyszíne a Magyar Sport Háza 1. emeleti konferenciaterme.A Magyar Ökölvívó Szakszövetség Ügyvivői Testülete tájékoztatja továbbá a TiszteltTagszervezeteket, hogy a közgyűlés tervezett napirendjei az alábbiak:1.) Ügyvivői Testület beszámolója a megválasztása óta eltelt időszakban végzetttevékenységéről, […]
Részletek

Szombathelyen kvalifikáltak Athénra a kick-boxosok

A hétvégén Szombathelyen bonyolították le a Kick-box Felnőtt és Master Class Országos Bajnokságot, amelyen a sportág hét szabályrendszeréből háromban avattak magyar bajnokokat. A verseny rangját emelte, hogy a győztesek indulási jogot szereztek a novemberi athéni Európa-bajnokságra. Nincs megállás a hazai kick-box életben, hiszen egy héttel a rekordlétszámot hozó, budapesti utánpótlás világbajnokságot követően már felnőtt és…

Részletek

Tájékoztatás a testnevelés órákról való távolmaradás Szövetség által való igazolások igényléséről

Tájékoztatás a testnevelés órákról való távolmaradás Szövetség által való igazolások igényléséről. Nkt. 27.§  (11):  Az iskola a nappali rendszerű iskolai oktatásban, azokban az osztályokban és azokon a tanítási napokon, amelyeken közismereti oktatás is folyik, megszervezi a mindennapos testnevelést legalább napi egy testnevelésóra keretében, amelyből legfeljebb heti két óra váltható ki a sportról szóló törvény szerinti …

Részletek

Gyermekvédelmi ismeretről szóló képzés

A Sportról szóló 2004. évi I. törvény ez évi módosítása minden, 18 év alatti sportolóval foglalkozó edző részére előírja, hogy évente kötelezően részt kell, hogy vegyen gyermekvédelmi ismeretről szóló képzésen. A Sporttörvény szerint a képzés megszervezése a Sportszövetségek és az edző munkáltatójának feladata. A HM  Sportért Felelős Államtitkárság megbízásából  a Magyar Edzők Társasága (MET) a …

Részletek