hirplaza

Bondár Anna elődöntős egyesben 

Bondár Anna elődöntős egyesben 

Bondár Anna két játszmában legyőzte a szlovén Tamara Zidanseket (133.) a 260 ezer dollár összdíjazású lausanne-i salakpályás női tenisztorna pénteki negyeddöntőjében. A világranglista 155. helyén álló Bondár Anna alaposan bekezdett, két brékkel 4:0-ra elhúzott, és 50 perc alatt került szettelőnybe. A folytatásban még nagyobb fölényben játszott, egyetlen gémet sem engedett át riválisának, így 6:0-ra nyerte…

Részletek
Kapcsos Vivien és Budai Flóra is döntős a junior Európa-Bajnokságon – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Kapcsos Vivien és Budai Flóra is döntős a junior Európa-Bajnokságon – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

„Két lányunk lépett a kötelek közé a mai elődöntőkben és mindketten fináléba verekedték magukat. Kapcsos Viviennek ehhez nem is volt szüksége 3 menetre mivel a harmadikban többszöri számolás után a vezetőbíró beszüntette a mérkőzést. Vivien tőle megszokott határozottsággal irányította a mérkőzést, második menetben az orra megsérült, de ez sem tudta befolyásolta harci kedvét, pontos és […]
Részletek
Élet+Stílus: Megadta a választ a kormány a kérdésre, van-e központi lista a lefóliázandó könyvekről

Élet+Stílus: Megadta a választ a kormány a kérdésre, van-e központi lista a lefóliázandó könyvekről

A kulturális tárca miniszterhelyettese, Vitályos Eszter közölte, hogy egyébként sem szól bele a kormány a magánvállalkozások, például könyvkiadók működésébe. „Van kormányzati lista a fóliázott könyvekről? Amennyiben igen, kérem, hogy a listát megküldeni szíveskedjék!” – ezzel a kérdéssel nyújtott be írásbeli megkeresést Vadai Ágnes Kövér Lászlónak. Vadai az elmúlt időszakban a közvéleményt folyamatosan foglalkoztató gyermekvédelmi törvény…

Részletek
Kós Hubert országos csúccsal aranyérmes 200 méter háton

Kós Hubert országos csúccsal aranyérmes 200 méter háton

Kós Hubert országos csúccsal aranyérmet nyert pénteken 200 méter háton a fukuokai vizes világbajnokság medencés úszóversenyeinek hatodik napján. A későbbi győztes Kós Hubert a férfi 200 méteres hátúszás döntőjében a fukuokai vizes világbajnokságon. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd A 20 esztendős versenyző 1:54.14 perces magyar rekorddal csapott célba, Bernek Péter 2017-es 1:55.58-as idejét adta át a múltnak….

Részletek