Vállalkozás: Hogyan durranhatott ekkorát pár nap alatt egy pesti burgerező? – ellátogattunk a Smashy tulajdonosához

“Mit árulnak itt?” – kérdezi egy szemüveges, francia sapkás idős férfi a Baross utcai Smashy Burger előtt a sorban állóktól. A sor hosszú, legalább 20 méter, nem csoda, hogy az öreget érdekli, mit adnak ott bent. “Hamburgert” – válaszolom. “Mit?!” “Hamburgert” – másodjára megérti, kinevet és elsétál. A válasz nem egészen pontos. A Smashy-ben ugyanis smashed burgert árulnak, nem klasszikus hamburgert.

A felkockázott hagyma megy először a sütőlapra, rá a golyóba gyúrt húspogácsa, amit a céleszközzel (egy kőműves lapátot kell elképzelni) kilapítanak (smashing). Fontos, hogy csak egyszer lapítanak, és csak a pogácsa egyik oldalát, különben kimegy belőle a dzsúsz, ami az ízét adja. Fordítás után megy rá két szelet amerikai sajt, az uborka, illetve attól függően, hogy classic-ot, vagy house-t kérünk, ketchup és mustár, vagy házi szósz. Top tipp: a house-t kell kérni, az a jó.

A menüválaszték ennyi: a kétféle burger, hasábburgonya, kóla vagy víz. Valószínűleg ez az egyszerűség is hozzátett valamennyit a Smashy elképesztő népszerűségéhez. Nincs túlbonyolítva, amitől őszintének hat. Mostanra talán mindenkinek leesett, hogy a 100 oldalas, befotózott kajás étlappal működő helyekkel valami nem stimmel, nem lehet egyszerre jó az őzpörkölt és a bolognai. A Smashy tulajdonképpen egyfajta dolgot árul, de az jó. Ez a konstrukció a magyarországi vendéglátástól idegen, azt például még a legmenőbb pizzázók sem merik bevállalni, hogy csak margarithát meg marinárát adnak.

Szóval nix ugribugri, egy a burger, egy a zászló, de ez még nem elég ahhoz, hogy kígyók kígyózzanak egy hely előtt, ami egy hónapja sincs nyitva. Finom? Persze, hogy finom, itthon ilyet még nem ettem. Igazi junk food, de a kategóriájában a legjobb. De ez se lenne elég egy ekkora sorra, sok jó hely van, ami előtt nem szobroznak nyitástól zárásig folyamatosan legalább 20-an, sőt.

“Nem fogjátok elhinni, milyen jó hamburgerezőt találtam a Kálvin téren” – mondja egy kereskedelmi TikTok-hang, a képen egy huszonéves, szemüveges arc dörzsöli a tenyerét, és a Kálvin tér felől a Baross utca irányába mutat. Sallai Márknak a Smashyről készült TikTok-ját több mint 675 ezren látták. Sallai gasztrovlogger, éttermeket, büféket és italokat tesztel, a videóit sokan nézik, van köztük már olyan, amelyik összeszedett félmillió megtekintést, de nem pár hét alatt. A smashy-s TikTok-ja óta egy új videója volt, azt még többen látták – Sallai berobbantotta a Smashyt, és fordítva. A videóban elhangzik, hogy “előre szólok srácok, ez a hely nemsokára nagyon tele lesz” – azt valószínűleg ő sem gondolta, hogy ennyire.

2024-ben már nem számít újdonságnak, hogy egy trend a TikTokon indul el, hogy egy termék vagy hely egy TikTok-videó miatt lesz nagy szám. A magyar-szerb határon működő embercsempész bandák a TikTokon hirdetik a szolgáltatásaikat. A videót ugyan nem a Smashy csinálta, hanem egy gasztrovlogger, de ez sem újdonság, David Portnoy amerikai médiavállalkozó One Bite Pizza nevű sorozata az egekbe tud emelni egy-egy pizzázót. Portnoy videói pár percesek, megeszik egy, vagy két szeletet, és tízes skálán értékeli a pizzát. Csinálja már egy ideje, de 9-es értékelést még csak pár hely kapott. Ezeknek a vállalkozásoknak abban a pillanatban, hogy Portnoy ítéletet mondott felettük, megsokszorozódott az értékük. Valami ilyesmi történt a Smashyvel is, bár Sallai közel sem akkora influenszer, mint a dollármilliomos Portnoy.

A sorban állók közül mindenki a TikTokon látta a Smashy-t. A legtöbben most próbálják először, páran voltak, akik másodjára állják ki a sort, elhozták egy barátjukat. Hideg van, 4-5 fok és a szél is fúj, de így is legalább negyven ember áll előttem. “Kiugrunk ebédelni, azt’ hoppá, két órás program” – röhög össze két középkorú férfi. Irigykedve nézem őket, ők már rendeltek, csak kint várakoznak. Nekem még legalább fél óra, ha nem több. A járókelők értetlenkedve nézik a kordonokkal szabályozott várakozókat. Egy japán lány megáll, előveszi a telefonját, megkeresi a helyet a Tripadvisoron, elmenti. A környező helyek alkalmazottjai sem szokták meg a látványt, dohányzás közben a sor hosszúsága a téma, a szemben lévő kávézó tulajdonosa azt mondja, ez megy már harmadik hete, ő még ilyet nem látott.

A Smashy tulajdonosa és üzletvezetője Lehoczky Simon, egy, az átlagosnál magasabb, de egyébként átlagos kinézetű fiatal srác. Nem látszik rajta, hogy övé a legfelkapottabb burgerező Magyarországon, rajta is a smashy-s egyenruha van, mint a dolgozókon, foltos a nadrágja a burger szafttól. Zsoltárok 40:6 – a saját Instagram-oldalán ennyit írt az egyetlen kép alá, amin ő és az étterme van. “URam, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni.”

Azt mondja, a családja nem vallásos, sőt, de ő mióta tud beszélni, próbálkozik az imádkozással, egész egyszerűen nem tudja elképzelni a világot Isten nélkül. “Ezt is tőle kaptam” – mondja, miközben széttárja a kezét a Smashy emeletének egyik asztalánál, ahol beszélgetünk. Sokat dolgozott az építőiparban, lehúzott negyven napot az edinburgh-i karácsonyi vásáron Skóciában, “14 óráztam minden nap, sokat tanultam”.

Smashed burgerrel először a budapesti Simon’s-ban találkozott. Ez volt az első ilyen burgerező Magyarországon, ma már négy helyszínen hirdetik az igét, miszerint a világ legjobb hamburgerét lapítják. A smashed burger létrejöttének egyébként praktikus oka van: az 50-es évek Amerikájában a hamburgerben utazó kifőzdéknél a legfontosabb szempont a sebesség, ha sokat kell várni, a vásárló elmegy, vagy be se jön. Ha a húspogácsát rányomják a sütőlapra, sokkal hamarabb elkészül, mintha csak ráhelyeznék és fordítgatnák.

Simon (mármint Lehoczky, nem a Simon’s-os Simon) is külföldről szerzett inspirációt a saját helyéhez. “A Seven Street New Yorkban, a Supernova Londonban, és már Prágában is van egy hasonló hely, én ezeket néztem” – meséli. Fél évet dolgozott a budapesti Simon’s-ban, mint üzletvezető, ott szerzett tapasztalatot, beszállítókat, kapcsolatokat. “Még amikor ott voltam, kísérleteztem a saját, házi szósszal, ami igazából a Big Mac-szószra akar hasonlítani. Emlékszem, még mondtam is a srácoknak a konyhán, hogy na, ez jó lett, jó lenne egy saját helyet nyitni, ahol ezt adjuk. Igazából rájöttem, hogy a Simon’s azért megy ilyen jól, mert egyedül van a piacon. Összeraktam egy komplett tervet, kivitelezéssel meg mindennel együtt, a helyet is kinéztem itt a Kálvinon, és találtam egy befektetőt. Akkor fogtam pár arcot a Simon’s-ból, és megcsináltuk a Smashyt.”

Részt vettek a kivitelezésben is, “fugáztunk, gletteltünk, mindent csináltunk”. “Van egy spanom, aki egész jól rajzol, ő rakta össze a logót” – ami azért eléggé hasonlít a már emlegetett New York-i Seven Street logójára, de ezt már csak mi tesszük hozzá. Az alapanyag minősége nagyon fontos – vallja Lehoczki. “A mustár és az uborka is amerikai, a bucikat pedig tíz kilós nagy vajtömbökkel kenjük, attól ilyen finom.”

Még egy hónapja sincsenek nyitva, de már a terveiről kérdezem, lesz-e második hely? Azt mondja, sokat gondolkozik ezen, de egyelőre itt is alig éri utol magát: azután, hogy kijött Sallai videója, két hét telt el, mire elfogytak az emberek a hely elől. Keresik franchise ajánlatokkal, “rengetegen akarnak Smashy-t nyitni, de jó marketing, hogy áll kint a sor”. Ők maguk nem posztolnak a helyről sehova, etetik a vendégeket, a vendégek pedig az algoritmust. Elindítani a helyet körülbelül 40-50 millió forintba került, megkérdezem, mennyi idő alatt termeli ki ezt a pénzt ezzel a tempóval. Pár másodpercig a plafont nézi, aztán azt mondja: 2 hónap. Egyébként heti négy nap süt ő is, egy műszak 15 óra. De burgert már nem igazán eszik, “én már inkább csak minőségellenőr vagyok”.

HVG