Élet+Stílus: Teltházas aréna hódolt a perverz Krúbi királynak, akinek a színe előtt megjelent Ganxta Zolee is

Az már eleve zavarba ejtő, ahogy a színpad melletti kivetítőkön, láthatóan jól szituált, jól öltözött nők ordítanak teljesen átszellemülten olyan szövegeket, amiket minden más helyzetben még pironkodva sem hangoztatnának, és én sem tudnán idézni itt, mert nemigen tűrnék a pixelek. Vagy hogy mit tehet egy szülő, ha nem szeretné, ha az obszcenitás ilyenfajta túltolását sokat hallgatná a tini gyermeke: most akkor elvigye a Krúbi-koncerte vagy sem?

Mindezek a dilemmák éppúgy a Krúbi-jelenség részei, mint mondjuk az, ahogy – a hiphopban megszokott módon – állandóan önnön nagyságáról énekel. Irónia, szarkazmus, pimasz, gúnyos kiszólások a politikusokra, újságírókra, az idősebb zenészekre, vagy bárkire: ez mind benne van ennek az elképesztő figurának a világában, aki pénteken a Papp László Sportarénában adott pénteken egy bő kétórás, lehengerlő, látványos, humoros show-t.

A Killakikitt rövid, de zúzós bemelegítése után háromnegyed nyolckor szétnyílt a függöny, és megpillanthattuk III. Krúbi hatalmas falloszoszlopokkal, akasztott nőkkel és egyéb bizarr elemekkel tarkított tróntermét, aminek tetején természetesen maga a király énekelte palástban és koronában (a sokezres tomboló tömeggel együtt) először a Partyzánt, majd a Mini Krúbit és az új lemez többi dalát.

A bizarrságában is lenyűgöző színpadképet fénycsóvák, időnként felcsapó füst- és lángoszlopok, konfettieső, a háttérben kivetítőn futó apró jelenetek, a dalhoz kapcsolódó bevágások. Ott tűnt fel például Sisi, vagy a Krúbi interjú című dalba bekapcsolódó kortársak, mint Fekete Giorgio, Beton.Hofi és a többiek animált képei, vagy épp a „rasszisták százalékos arányát” mutató, a közönség sorait célkereszttel pásztázó képek és hasonlók.

A színpadon az azt beugráló, befutkosó energiabomba Krúbi mellett leginkább néhány vokalista, két harsonás és a „király jobbkeze”, a zenefelelős BEATó (Borbély Mihály) volt csak, utóbbi a DJ-pult mögött fűtötte a hangulatot, de azért néha előre jött rappelni is. Továbbá időnként táncosok is feltűntek, de valójában nem volt egy sokszereplős előadás. Krúbi mellett minek is?

Nagy vendégjárás sem volt (pedig az ilyen arénás koncerteken ez általában nagy divat), de a Ganxsta Zolee tehet mindenről című dalban egy gitárral besétált a trágárság elharapódzásáért felelősként kikiáltott címszereplő, és adott pillanatban – ahogy csak ő tudja – belehörögte a mikrofonba, hogy „így van, gyerekek, bekaphatjátok a f*szomat!”. Az aréna pedig felrobbant. Krúbi a show alatt alig beszélt a közönségéhez, nem voltak felkonfok, okoskodó monológok, de itt azért megjegyezte: „Ez a csávó b*zdmeg fain.”

A koncert első része tehát konkrétan az volt, hogy eljátszották a III. Krúbi című lemez dalait, és azokat különböző koreográfiákkal, vizuálokkal turbózták fel. A második részben – immár palást nélkül, valami idétlen kezes-lábasban (amit Krúbi véletlenül fordítva vett fel), vagy lazább pólókban – Krúbi azért elővezette az életmű korábbi nagy slágereit is.

Ezúttal elmaradt a nagy politikai show, nem volt Orbán Viktor-bábu, nem volt „mocskos fideszezés”, mint a korábbi koncerteken. Nem is hiányzott egy cseppet sem. A dalokban, persze, ha épp az a szöveg, akkor elő-előfordult ilyesmi, de egyáltalán nem volt hangsúlyos a „Krúbi a politikai megmondóember”-szerep.

Persze így is elég sokkoló élmény volt, amikor a több mint tízezer ember egyként ordította a vonatkozó sorokat: „Mini Krúbi még viccel a politikusokkal / Tartalmas rímekkel, profi ritmusokkal / Orbános, Gyurcsányos vicces számok / De ha én rájuk gondolok, mindjárt hányok / A sok buta paraszt szavaz egy buta parasztra / Aki ujjal mutogat a sok buta parasztra / Aki nem rá szavaz, hanem egy buta parasztra / Aki elkúrta, a maradék meg húz el a f*szba”

És nem maradt el sem a ketrecben énekelt-üvöltött Kutya , sem a nagy sláger, a gyurcsányorbánizmusról szóló Orbán, verd ki a Ferinek című opus. Igazából ez utóbbi volt a legszomorúbb elem a koncerten. (Hiszen, bár röhögünk és megbotránkozunk a szövegen, de igazából ebben a műfajban az ország állapotát nehéz jobban leírni – és azon semmi röhögni való). A trónszéken énekelte Krúbi, mögötte egy Fideszt és a DK-t összemosó logó. Egy ponton pedig besétált egy Gyurcsány-maszkos és egy Orbán-maszkos ember, felmásztak a lépcsőn az királyhoz, és a fejére öntöttek egy-egy vödörnyi, khm, férfi spermát imitáló anyagot.

Utána szerencsére jött a Nehézlábérzés és a többi korábbi sláger. Volt, hogy a Krúbi-koncertek állandó kelléke, a ketrec felemelkedett, és az abban tomboló Krúbi a tömeg fölött énekelt, végül pedig egy az aréna közepi kisszínpadon kötött ki. Onnan vissza egy „fingós poén” kíséretében repült – ez maradjon az ott jelenlévők emléke. Később egyébklnt még egyszer felszállt: a Hős Krúbi című, Aladdin-világát idéző dalt ugyanis repülő szőnyegen énekelte a közönség feje fölött cikázva.

A látványra, a show-ra tehát nem lehetett panasz, leszámítva, hogy elég picik voltak a kivetítők, az aréna közepén lévő ledfalra pedig nem sikerült odavarázsolni a képet rendesen, de mindez nemigen zavart senkit. A hangzás is rendben volt. Egy ritkán látható, nagyszabású show-műsort tombolhatott végig a közönség fantasztikus dalokkal, és egy eredti frontemberrel (aki megint bizonyította, hogy nemcsak rapper, hanem kiváló énekes és gitáros is).

Ahogy korábban írtuk a lemeze apropóján, Krúbi olyan eredeti formanyelvet talált ki, amit senki más nem tud, és lett ezzel a Z-generációs előadók zászlóvivője. „Ha csak magát a zene szövetét nézzük, már ott is sok minden keveredik sajátos módon: hiphop, rock, metál, alter, elektronika. Ám Krúbi egyediségének a lényege ezen túl van. Egy igazán jó popdalszerző egy kicsit filmrendező, egy kicsit író-novellista. Néhány mozdulattal felvázol egy párhuzamos univerzumot, megteremt egy világot, szereplőket, karaktereket, helyzeteket visz a színre, behúzza és elviszi a hallgatót valahonnan valahová”.

És ha mindennek a helyszíne épp egy aréna, akkor oda is olyan produkciót álmodik, amely színvonalának csak a megközelítése is feladja a leckét a többieknek.

Ő a maga szarkasztikus módján ezt így fogalmazta meg: „Árnyékba borult az iparág, mióta fölötte mered a farkam / Üdvözlök mindenkit a poszt-krúbi zeneiparban!”

HVG