Franciaországban meghalt egy közúti ellenőrzésen ellenálló tinédzser

Franciaországban meghalt egy közúti ellenőrzésen ellenálló tinédzser

MH/MTI
2023. szeptember 7. csütörtök. 14:05

A motorosra akkor lettek figyelmesek a járőröző rendőrök, amikor a motorkerékpárja hátsó kerekein akrobatamutatványokat hajtott végre, de nem viselt bukósisakot. A járőrautó egy ideig távolról követte a motorost, majd megállt, miközben a fiatal nagy sebességgel elhajtott, és egy kereszteződésben összeütközött egy másik rendőrautóval, amely nem vett részt az igazoltatásban – mondták el egy rendőrségi források a rádiónak.

A balesetben súlyosan megsebesült tinédzser kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe – közölte az ügyészség.

Az ügyet a rendőrség felügyeleti szerve, az IGPN vizsgálja. A két rendőrségi járművet vezető rendőröket őrizetbe vették, s az ügyészség járművezető általi szándékos sérülésokozás gyanújával indított eljárást, míg egy másik vizsgálat is indult az igazoltatással szembeni ellenállás miatt.

A tinédzser halálát a családja is megerősítette.

A csendőrség erősítést küldött a 25 ezer lakosú Elancourt-ba az esetleges zavargások megelőzésére – jelezték rendőrségi források.

Szerda este mintegy száz ember gyülekezett a baleset helyszínén, de a rendőrség arra kérte a helyieket, hogy a feszültség elkerülése érdekében kerüljék a környéket. Csütörtökre virradó éjszaka két járművet gyújtottak fel, és petárdákat dobáltak rendőrökre a közeli Trappes településen.

Június 27-én egy Párizstól szintén nyugatra található elővárosban, Nanterre-ben szintén akkor vesztette életét egy 17 éves fiatal, amikor ellenállását tanúsított egy közúti ellenőrzésen, s az igazoltató rendőr közelről lelőtte őt. A fiú haláláról a közösségi oldalakra felkerült felvételek öt napig tartó zavargásokat idéztek el több száz nagyvárosi peremkerületben az egész országban.

Írta a Magyar Hírlap