Tech: Tudományos tény lett: a férfiak jobban navigálnak, mint a nők – de nem azért, amiért gondolná

Tech: Tudományos tény lett: a férfiak jobban navigálnak, mint a nők – de nem azért, amiért gondolná

Az Illinois-i Egyetem kutatói szerint az, hogy ki mennyire képes a tájékozódásra, leginkább a neveltetésben, nem pedig a génekben keresendő.

A férfiaknak valóban jobb a tájékozódási képességük, mint a nőknek, ami valószínűleg a neveltetésükben mutatkozó különbségeknek köszönhető, nem pedig valamilyen evolúciós előnynek – állapították meg az amerikai Illinois-i Egyetem kutatói. Az erről szóló tanulmányuk a Royal Society Open Science című tudományos lapban jelent meg.

A New Scientist emlékeztet: korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a férfiak kissé jobban teljesítenek a térbeli navigációs feladatokban, mint a nők. Egyes kutatók szerint ennek oka az evolúcióban keresendő, mert a történelem előtti időkben a férfiak általában nagy távolságokat tettek a vadászat miatt, míg a nők inkább közelebb maradtak az otthonukhoz. Mindez szelekciós nyomást eredményezett a férfiak számára, hogy jobban tudjanak tájékozódni.

Justin Rhodes, az egyetem munkatársa szerint azonban ha valóban erről lenne szó, akkor az ehhez kapcsolódó géneket minden valószínűség szerint a női utódokra is átörökítenék – hacsak nem az Y kromoszómához kötődik a gén. Szerinte ehelyett az játszik szerepet a dologban, hogy mit tapasztalnak a férfiak és a nők. Ilyen lehet például az, ha a fiúkat sokkal inkább ösztönzik a szabadban való játékra, mint a lányokat.

Rhodes és kollégái a tanulmány során összesen 21 fajról – köztük az emberről – gyűjtöttek adatokat, amelyek árulkodtak a tájékozódási képességükről, valamint arról is, hogy átlagosan milyen távolságra távolodnak el az otthonuktól.

A szakemberek szerint ha az evolúció szerepet játszana a képesség kialakulásában, akkor azoknak kellene jobb tájékozódási képességgel rendelkezniük, amely fajok nagyobb mértékben távolodnak el az otthonuktól. Ennek az összes fajra jellemző tulajdonságnak kellene lennie.

Ehelyett a csapat azt találta, hogy a vizsgált fajoknál a hímek valamivel jobban tájékozódtak, mint a nőstények, bár egyes fajok, például egy rák- (Faxonius rusticus), valamint egy békafaj (Oophaga sylvatica) esetében a nőstényekre volt ez jellemző.

Az eredmények arra utalnak, hogy a nők és a férfiak közötti különbségek ebben a tekintetben kulturális eredetűek lehetnek. Ezt erősíti meg egy korábbi tanulmány is, amely szerint az azonos neveltetésben részesülő nők és férfiak tájékozódási képessége között semmilyen különbség nem volt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG