Allison marad a Mercedes F1-es technikai igazgatója

Allison marad a Mercedes F1-es technikai igazgatója

James Allison 2017-ben csatlakozott a Ferraritól a Mercedeshez, ahol a technikai igazgatói pozíciót töltötte be. Egy rövid időre aztán a vezető technikai igazgató posztját vette át, amelynek keretében a hosszabb távú stratégiáért volt felelős, 2023 áprilisában azonban visszacserélték a szerepeket az istállót azóta el is hagyó Mike Elliott-tal, így újfent ő az F1-es alakulat technikai igazgatója.

f1-james-allison-mercedes-1

A mostani bejelentés értelmében pedig még az is marad: a Mercedes ugyanis hosszú távú megállapodást kötött Allissonnal. A pontos végdátumot vagy az időtartamot nem hozta ugyan nyilvánosságra a gárda, de a közleményből kiderül, hogy Allison vezetésével fognak belevágni az új szabályrendszert hozó, 2026-ban kezdődő érába is.

„Rengeteg szerencsét hozott számomra a Formula-1, de egy sem volt nagyobb annál, mint válaszolni Toto felkérésére 2017-ben, hogy csatlakozzak a Mercedeshez” – nyilatkozta Allison. „Óriási megtiszteltetés, hogy folytathatom ezt a kalandot és tovább dolgozhatok a briliáns kollégák oldalán, és együtt harcolhatunk a bajnoki sikerekért.”

További részletek hamarosan…

formula.hu