Autó: Beárazták a VW Passat elektromos testvérmodelljét, az akár 700 kilométeres hatótávú ID.7-et

Autó: Beárazták a VW Passat elektromos testvérmodelljét, az akár 700 kilométeres hatótávú ID.7-et

A Volkswagen megkezdte a tisztán elektromos hajtásláncú és 600 kilométert meghaladó hatótávú szedán értékesítését.

A Volkswagen idén áprilisban leplezte le a nemrég generációváltáson átesett Passat méretkategóriájában versenyző elektromos modelljét, az ID.7-et, melynek a napokban megkezdődött a forgalmazása.

A magyar konfigurátorban egyelőre még nem érhető el a típus, de a németben már igen, így tudni lehet, hogy az első körben szedán változatban, a későbbiekben pedig kombiként is elérhető ID.7 alapára 56 995 euró (21,7 millió forint), mely összeg 19 százalékos helyi forgalmi adót tartalmaz magában.

A hatótávra jó hatást gyakorló hőszivattyú felára 990 euró (376 ezer forint).

A fenti összeg ellenében egy 286 lóerős teljesítményű, 545 Nm nyomatékú, nettó 77 kWh kapacitású akkumulátoros, illetve 621 kilométer hatótávú ID.7 Pro vezethető haza.

175 kW teljesítményű DC-gyorstöltő esetén ideális esetben 10 perc alatt 204 kilométeres hatótáv nyerhető.

A 19 colos kerekeken gördülő 2,2 tonnás hátsókerék-hajtású villanyautó 532-1586 literes csomagtérrel rendelkezik, 6,5 másodperc alatt tudja le a 0-100-as sprintet és maximum 180 km/h-val képes haladni.

A nettó 86 kWh-s teleppel felvértezett, 700 kilométer körüli hatótávú és akár 200 kW-tal is tölthető Pro S változat ára egyelőre ismeretlen.

Az ID.7 4,4 centiméterrel hosszabb és 13 centiméterrel nagyobb tengelytávolságú, mint a belsőégésű motoros hajtásláncokkal támadó vadonatúj Passat kombi, mely többek közt 690-1920 literes csomagtere, illetve akár 1400 kilométeres hatótávja révén lehet vonzó, akár zöld rendszámos alternatíva.

A 40 ezer eurós alapárú új Passat 2024 elején érkezik meg a szalonokba

© Volkswagen

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG