Németh Balázs: Köszönöm, hogy befogadtatok

Németh Balázs: Köszönöm, hogy befogadtatok

A siker kulcsa a szervező cég vezérigazgatója szerint: „Munka, munka, munka.” Németh Balázs hozzátette, becsülettel, alázattal, szívvel-lélekkel. „Nem kipipálni akartuk a feladatot, nem megúszni, hanem megoldani! Jól, kreatívan, ötletekkel és élményekkel tele” – írta a hivatalos Facebook-oldalán.

Objektum doboz

Kiemelte, azt akarták, hogy ez legyen minden idők legjobb világbajnoksága. Minden döntést ez határozott meg. Nem számított egyéni érdek, politika, belföldi vagy külföldi akarat. Csak az, hogy jó legyen. „Tűzön-vízen átmentünk, harcoltunk, amikor úgy láttuk, hogy bármi vagy bárki veszélyeztetné a sikert” – összegzett a vezető.

Megjegyezte, fontos volt a jó csapat, kezdetben néhány tucat, a legvégén több mint tízezer ember dolgozott a hazai rendezésű világbajnokságon. „A szervezőbizottság keménymagja többnyire olyan szakemberekből állt össze, akik az elmúlt években már több nagy sporteseményen edződtek. (Köszönöm, hogy befogadtatok!) Melléjük hívtunk lelkes fiatalokat. A legtöbben úgy éreztük, ez életünk kalandja” – emlékezett vissza Németh Balázs.

A folytatásról úgy fogalmazott: „El kell számolni! Büszke vagyok rá, hogy miközben megszerveztük a valaha volt legjobb vb-t, az általam vezetett cég próbált mintaszerűen működni. Minden, a Budapest 2023 NZrt.-re bízott forinttal el fogunk számolni, még vissza is fizetünk majd az államnak.”

„Köszönöm a bizalmat, hogy napra pontosan egy éve egyáltalán belekezdhettem! Azt ígértem 2022. szeptember 2-án, hogy minden magyar büszke lehet majd az atlétikai vb kilenc napjára. Bízom benne, hogy a többség valóban így érezte” – zárta összegzését Németh Balázs.

Objektum doboz

Írta a Magyar Hírlap