Angliában köthet ki az Inter létszámfeletti középpályása – sajtóhír

Angliában köthet ki az Inter létszámfeletti középpályása – sajtóhír

Megbízható olasz sajtóbeszámolók szerint az Inter szebb napokat is látott középpályása Angliában folytathatja pályafutását…

(Photo by Francesco Scaccianoce/Getty Images)

Gianluca Di Marzio is megerősítette, hogy az angol másodosztály (Championship) tabelláját toronymagasan vezető Leicester City élénken érdeklődik az Inter mellőzött középpályása, Stefano Sensi megszerzése iránt.

A 28 esztendős középpályás korábban a Cesena és a Sassuolo csapataiban nyújtott kimagasló produkciója után 2019-ben először kölcsönben került a milánóiakhoz, akik egy évvel később végleg megszerezték a játékjogát. Sensi azonban folyamatosan sérülésekkel bajlódott, képtelen volt hosszabb távon formában lendülni, így a Sampdoriához és a Monzához küldték őt kölcsönben, most pedig akár végleg is távozhat a csapattól. Az aktuálisan futó idényben három bajnokin mindösszesen 28 perc játéklehetőséghez jutott.

A “rókák” olasz menedzsere, Enzo Maresca a napokban maga is elismerte, hogy szerződtetni akarják az Inter középpályását.

Sensi 2018 és 2022 között kilenc mérkőzésen szerepelt az olasz válogatottban, ezeken három gólt szerzett.

fociclub