Préripocok párokkal végzett kutatás szerint a dopamin nevű örömhormon kiugrásai lecsillapodtak a különválasztás után. Az agyi mechanizmus megértése segíthet a párjuk elvesztését nehezen feldolgozó embereknek is.
Szakítani nehéz, de úgy tűnik, az agynak van egy olyan mechanizmusa, amely segít túllépni az exen.
Préripockokat tanulmányozó kutatók szerint a monogám kapcsolatokat kialakító rágcsálók agyában a dopamin nevű örömhormon kitörését tapasztalják, amikor keresik a partnerüket és újra találkoznak vele. Hosszabb ideig tartó különválasztás után azonban már nem tapasztalnak ilyen hormonlöketet.
„Hajlamosak vagyunk úgy gondolni erre, mint a „szakításon való túllépésre”, mert ezek a pockok a dopamin dinamikájában bekövetkezett változás után valóban képesek új kötődést kialakítani – amire nem képesek, amíg a kötődés fennáll” – mondta Dr. Zoe Donaldson, a CU Boulder viselkedési idegtudósa, a tanulmány vezető szerzője a The Guardiannek.
A Current Biology című folyóiratban a csapat leírja, hogyan végezték el azt a kísérletsorozatot, amelyben a pockoknak karokat kellett megnyomniuk ahhoz, hogy találkozhassanak vagy a társukkal, vagy egy ismeretlen pocokkal, amelyektől egy átlátszó ajtó választotta el őket.
A kutatócsoport megállapította, hogy a patkányok agyában nagyobb mennyiségű dopamin szabadult fel, amikor a párjukkal való találkozás érdekében karokat nyomogattak és ajtókat nyitottak ki, mint amikor az új pocokkal találkoztak. Emellett a találkozáskor jobban összebújtak a társukkal, és eközben nagyobb dopaminszint-emelkedést tapasztaltak.
Donaldson elmondta: „Úgy gondoljuk, hogy a különbség abból adódik, hogy a pockok tudják, hogy hamarosan újra találkozhatnak a társukkal, ami sokkal nagyobb öröm, mint egy számukra ismeretlen pocokkal lógni”.
Ezek a dopaminszintbeli különbségek azonban már nem voltak jelen, miután négy hétig – ami a rágcsálók életében jelentős időszak – különválasztották a párokat. Az összebújós viselkedésben mutatkozó különbségek is csökkentek.
A kutatók szerint a változás inkább a párok közötti kötelék lazulására utal, nem pedig arra, hogy elfelejtették volna egymást.
Donaldson szerint a tanulmánynak számos következménye lehet, amennyiben a kutatás kimutatja, hogy az eredmények az emberre is vonatkoznak.
„Először is, ha ez a dopaminjel valóban döntő fontosságú az emberi kötelékek megszilárdításában és fenntartásában, akkor ez azt jelenti, hogy ha olyan dolgokat teszünk, amelyek segítenek ezt a jelet erősen fenntartani, az fontos következményekkel jár a párkapcsolati elégedettségre nézve” – mondta.
Donaldson hozzátette, hogy a munka olyan emberek számára is releváns lehet, akiknek nehézséget okoz a továbblépés egy szakítás után.
„Lehetséges, hogy ezeknél az embereknél a partnerükhöz kötődő dopaminjelzés nem alkalmazkodik a szakítás után, lényegében megakasztva a veszteség feldolgozását” – mondta. „Kutatásom egyik nagyobb célja, hogy megtaláljam azokat a módszereket, amelyekkel segíthetek az elhúzódó gyászbetegségben szenvedőknek azáltal, hogy azonosítom azokat a biológiai változásokat, amelyek segítik őket a veszteség integrálásában, és az életbe való újbóli bekapcsolódásban.”
HVG
