Világ: Legkevesebb 5 ember halálát okozta a Balkánra lecsapó vihar

Világ: Legkevesebb 5 ember halálát okozta a Balkánra lecsapó vihar

A napok óta tartó forróságot enyhítő erős vihar kedden késő este Szlovéniában, Horvátországban és Boszniában is káoszt okozott, tetőket szakított le épületekről és áramkimaradásokat okozott. A három ország mentőszolgálatai több száz mentésről számoltak be.

Erős széllel és heves esőzésekkel csapott le szerdán a Balkánra egy hatalmas vihar, amely legalább öt ember halálát okozta.

A Euronews szerint több tucatnyian meg is sérültek Horvátországban, Boszniában és Szlovéniában.

Miközben Európa más részein továbbra is az elviselhetetlen forróság tombol, a Balkánra két napon belül már másodszor csapott le vihar szerdán.

Ez itt maga a pokol és szokjunk hozzá, hogy velünk marad

Magukra zárt lakás, több órás kényszerpihenő, túltolt légkondicionálás – így próbálják meg túlélni a tartósan 40 fok feletti meleget az európai hőhullámtól leginkább érintett országokban. Az sem véletlen, hogy a mostani hőség az Alvilág kapuját őrző mitikus teremtményről kapta a nevét, sok helyen már pokoli állapotokról számolnak be.

Horvátország fővárosában, Zágrábban két ember halálát okozták a vihartól kidőlő fák: egy 50 éves férfit az utcán sétálva, egy 48 éves férfit pedig az utójában ülve érte a baleset, mindketten többszörös fejsérülést szenvedtek. Rajtuk kívül súlyosan megsérült a horvát fővárosban egy 36 éves férfi is, akit egy ledőlő daru talál el.

A zágrábi katasztrófavédelem többszáz segélyhívást kapott.

Lakosok sétálnak kidőlt fák mellett egy hirtelen jött vihar után Zágrábban, 2023. július 19-én.

© Denis LOVROVIC / AFP

Hasonló helyzetről számoltak be a szomszédos Szlovéniából, ahol a nagy szél fákat döntött ki és háztetőket tépett le. Az RTV Slovenia közszolgálati televízió szerint egy ember meghalt, egy másik pedig megsérült, amikor egy fa rájuk dőlt a Bledi-tó környékén.

Boszniában is meghalt egy ember, és legalább 20-an megsérültek – közölték az ottani hatóságok.

Szerbiában a széllökések szerda este végigsöpörtek a fővároson, Belgrádon. A város egyes részei áram nélkül maradtak, a belgrádi repülőteret pedig ideiglenesen bezárták. Egy közösségi médiában közzétett videón az is látható, ahogy egy hatalmas darut is ledöntött a szél.

Szerbia más részein a lakosok megrepedt fákról, lehulló téglákról és leszakadt tetőkről számoltak be. Egy 12 éves kislányt kórházba szállítottak, miután egy fa rádőlt Újvidéken.

HVG