Tech: Átlátszó AirPods-tokot csinált egy youtuber, akár otthon is ki lehet próbálni az összerakását

Tech: Átlátszó AirPods-tokot csinált egy youtuber, akár otthon is ki lehet próbálni az összerakását

Ha az Apple nem csinál ilyet, hát elkészíti ő maga – vallja minden bizonnyal az a Ken Pillonel, aki már nem először készít egyedi változatokat a cég termékeiből. A legújabb ötlete sem lóg ki a sorból.

Ken Pillonel neve már ismerősen csenghet a különböző átalakítások miatt: ő volt az, aki korábban házilag elkészítette az első USB-C-s iPhone-t, majd AirPods-töltőtokot is, és a vezetékes AirPods-fülest is.

Legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy – rácáfolva az Apple-re – elkészítette az AirPods töltőtokjának javítható változatát, és most egy újabb szokatlan ötlettel rukkolt elő, és rögtön el is készítette: egy áttetsző AirPods Pro-tokot álmodott meg, vette észre a BGR. Természetesen, mint mindig, most is nyilvánosságra hozta, hogyan készítheti el bárki – a megfelelő eszközök birtokában, mert azért egy 3D-nyomtató nem fordul elő bármelyik háztartásban.

Bár a végeredmény látványos, a svájci barkácsoló azt még nem tudta megfejteni, hogy az AirPods-füleseket miként lehetne átlátszóvá tenni, így egyelőre csak a tok készíthető el így.

[embedded content]

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG