Megjegyzik, hogy a korábbi döntést, miszerint valamennyi ország diplomáciai képviselőjét meghívják, „a Nobel-díj által képviselt értékek és üzenetek minél szélesebb körű terjesztésének fontosságába és helyességébe vetett hittel” indokolták.
„Elismerjük a Svédországban tapasztalt heves reakciót, amely teljesen beárnyékolta az üzenetet. Ezért úgy döntöttünk, hogy megismételjük a tavalyi döntést, azaz nem hívjuk meg Oroszország, Belarusz és Irán nagykövetét a stockholmi Nobel-díj átadására” – áll a közleményben.
Az Aftonbladet című lap még csütörtökön arról számolt be, hogy a Nobel Alapítvány azt tervezi, hogy a 2023-as díjátadó ünnepségre meghívja Oroszország, Belarusz és Irán képviselőit. A lap szerint ez éles bírálatokat váltott ki. Ugyanezen a napon a szervezet megvédte döntését, megjegyezve, hogy az alapítvány elutasítja a polarizációt, a nacionalizmust és a populizmust.
Ulf Kristersson svéd miniszterelnök viszont azt mondta, hogy ha ő lett volna az esemény felelőse, nem hívta volna meg Oroszországot. Emellett már több helyi pártvezető is visszautasította, hogy részt vegyen az eseményen.
A Nobel-hetet október 2. és 9. között rendezik Stockholmban és Oslóban, amelynek során különböző szakterületek díjazottjait jelentik be. A Nobel-díjakat december 10-én – a díj alapítója, Alfred Nobel (1833-1896) halálának napján – adják át.
Írta a Magyar Hírlap