Az Ascensio a legújabb űrliftterv, ami a rakétákkal zajló űrutazások alternatíváját kínálja, hogy egy elméletben sokkal gazdaságosabb módot biztosítson az emberek és szállítmányok űrbe való eljuttatására. A Földet és az űrállomásokat elválasztó távolság áthidalására szolgáló eszközök állandó, fix összeköttetést hoznának létre a két helyszín között, így az utazás egyszerűbb, biztonságosabb és kevésbé bizonytalan lenne, mint a rakétával való közlekedés, amelyek indítását az időjárás és más faktorok nagyban befolyásolják. Az űrliftek megvalósulása előtt azonban számos jelentős akadály tornyosul, köztük a legnagyobb a megfelelően erős és mégis könnyű anyag kialakítása, ami a sok ezer kilométer hosszú struktúra alapját alkotná.
Az első űrlift koncepcióját már 1895-ben megalkotta a modern rakétatechnika atyja, Konsztantyin Ciolkovszkij, aki a berendezést egy monumentális toronyként képzelte el, ami egy égi kastélyhoz kapcsolódik és a kastély centrifugális ereje tartja egyenesben. Az orosz tudós ötlete nem veszett a feledés homályába, sok más hasonló terv követte, amelyek mind kihívásokkal küszködtek: nem tudtak kielégítő választ adni arra a kérdésre, hogy miből lehetne felépíteni egy eléggé erős és stabil struktúrát a lifthez. Az acélnál erősebb, de mégis könnyű anyagra van szükség, ami kibírja a rendkívüli terhelést. Az elmúlt évtizedekben erre a célra találtak a kutatók egy ígéretes jelöltet a szén-nanocsövek képében, amelyek a szén allotrop módosulatai és vastagságuk mindössze egyetlen atom méretű.
A nanocsövek nagy szakítószilárdságuk miatt lehetséges, hogy ellen tudnának állni a jelentős mechanikai igénybevételnek, és megfelelő kábelt lehetne belőlük készíteni, de hogy hogyan viselkednének egy ilyen, soha nem látott méretű konstrukció részeként, arra még nincs biztos válasz, valamint jelenleg az anyag előállítási költsége is túl magas ahhoz, hogy az ilyen módon készült űrlift gazdaságos opciót jelentsen a rakéták helyettesítésére.
Az űrliftek jövőjét a brit Jordan William Hughes tervező is még a távoli évtizedek valóságának és nem egy tíz-húsz éven belül életre kelő projektnek látja, annak ellenére, hogy egy olyan űrliftet tervezett, ami már díjat is nyert egy nemzetközi pályázaton. A francia Jacques Rougerie Foundation űrépítészeti versenyén tízezer eurós díjat bezsebelő koncepció, az Ascensio űrlift egy a geostacionárius pályáig, azaz körülbelül 36 ezer kilométeres magasságig nyúló torony, amely egy óceáni állomásról indul, így biztosítva a kellő mobilitást a szerkezet számára. Az űrállomás, amihez a struktúra kapcsolódna, multifunkciós platform, ami az űr felfedezését és turisztikai célokat szolgáló programok lebonyolítására is alkalmas.
A látványterveken lenyűgözőnek ható Ascensiónak és hasonlóan ambiciózus utódainak megépítése előtt még számos problémát kell azonban elhárítani, megoldást kell találni például arra, hogyan lehet az égbe nyúló szerkezetet megóvni a Föld körül keringő űrszemét és más objektumok becsapódásától, és hogyan lehet hatásosan megvédeni a lifttel akár több napig emelkedő utazókat a Van Allen sugárzási övezet veszélyeitől. Egy, az 1990-es évek végén készült és 2000-ben bemutatott NASA-tanulmány szerint az űrlift előnyei miatt megéri foglalkozni a futurisztikus ötlettel, ami egy napon a jövőbeli generációk számára valósággá válhat: a lift ugyanis lehetővé teheti a rakományok űrbe való eljuttatásának költségeinek csökkentését 10 dollár/kilogramm alá és a Hold vagy más égitestek megközelítésének leegyszerűsítését, mivel „a lift, forgása miatt, parittyaként működik a geostacionárius pálya fölött, hogy kilője rakományát a pályáról.”
Írta a Magyar Hírlap
