Francia siker sprintbefutóban, Valter Attila defektet kapott a hajrában

Francia siker sprintbefutóban, Valter Attila defektet kapott a hajrában

Geoffrey Soupe nyerte sprintbefutóban a Vuelta a Espana spanyol kerékpáros körverseny hetedik szakaszát. Valter Attila a hajrában kapott defekt miatt 119. lett, az összetett élcsoportja nem változott.

Jumbo-Visma

Pénteken az Utiel és Oliva közötti 201 kilométeres sík szakasz, az idei viadal második leghosszabb távja várt a mezőnyre

Korán földre került az Ineos Grenadiers három versenyzője, köztük a brit Geraint Thomas is, akit később ápolni kellett. Kétfős szökevénycsoport tekert el, amelyet nem engedett messzire a befújó oldalszélre készülve magas tempót diktáló mezőny.

Előbb a 2019-es Tour de Hongrie-n indult José Herradát, majd 40 kilométerre a céltól spanyol honfitársát, Ander Okamikát is utolérték. Az egy nappal korábban a hegyen segítő Valter Attila ezúttal síkon dolgozott a Jumbo-Visma kapitányaiért, akik közül Jonas Vingegaard-t fel is vezette a magyar bajnok a részhajrá előtt, a dán bringás pedig a megszerzett harmadik helyének köszönhetően két másodperc időjóváírást gyűjtött be.

A befutóra a Valenciától délre található tengerparti Olivában került sor, amely a közeli hegyek miatt népszerű edzőhelyszín a csapatok körében, rendszeresen itt készül fel például a Fetter Eriket foglalkoztató EOLO-Kometa is.

Tíz kilométerre a cél előtt bukás történt a mezőny első harmadában, az összetettben második helyen álló, csütörtökön szakaszt nyerő amerikai Sepp Kuss (Jumbo-Visma) is esett, ám rögtön felpattant és vissza tudott zárkózni.

Öt kilométernél egy tömegbukás szakította szét a mezőny közepét, az Ineos Grenadiers versenyzője, a holland Thymen Arensman hosszú percekig feküdt a földön, majd nyakmerevítőben, hordágyon vitte el a mentő. Az esést elkerülendő a járdára ugrató Valterdefektet kapott, így két és fél perc hátránnyal ért célba, de az élmezőnnyel azonos időt kapott.

Az etapsikerről sprintbefutó döntött, a cél előtt 350 méterre lévő kanyar okozta kaotikus helyzetből Geoffrey Soupe jött ki a legjobban, a 35 esztendős francia bringás pályafutása legnagyobb sikerét aratta, megelőzve a venezuelai bajnok Orluis Aulart és a 2021-es Tour de Hongrie budapesti záróetapján diadalmaskodó belga Edward Theunst.

Összetettben Valter két pozíciót javítva 24., míg a francia Lenny Martinez megőrizte az első helyét

„Viszonylag nagy volt a szél, de végig szembe, így 80 kilométert teljesen feleslegesen stresszeltünk. Azt beszéltük, hogy mégis hova sietünk. Ennek ellenére könnyű nap volt az első három órában. Azt reméltem, végig így marad, de aztán szóltak, hogy itt az idő egy kicsit előre menni. Az utolsó 40-50 kilométerbe elég sok munkát beletettem, de még így is a könnyebb napok közé fog tartozni” – értékelt az M4 Sport helyszíni stábjának az időfutamban és mezőnyversenyben is magyar bajnok Valter.

A szakasz végén bekövetkezett bukások kapcsán megjegyezte, Kussnak semmi baja, neki dupla defektje volt, de a két kapitány, Primoz Roglic és Jonas Vingegaard sem esett, így igazából mázlijuk volt a bukások tekintetében.

Vuelta a Espana

    7. szakasz, Utiel-Oliva, 201 km:
1. Geoffrey Soupe (francia, TotalEnergies) 4:56:29 óra    
2. Orluis Aular (venezuelai, Caja Rural-Seguros RGA) azonos idővel
3. Edward Theuns (belga, Lidl-Trek) a. i.
…119. Valter Attila (Jumbo-Visma) a. i.

    Az összetett élcsoportja:
1. Lenny Martinez (francia, Groupama-FDJ) 26:37:04 óra
2. Sepp Kuss (amerikai, Jumbo-Visma) 8 másodperc hátrány
3. Marc Soler (spanyol, UAE) 51 mp h.
…24. Valter 6:24 perc hátrány

    Szombaton a Dénia és Xorret de Catí közötti 165 kilométer megtétele vár a mezőnyre. A 78. Vuelta a Espana szeptember 17-én Madridban zárul.

(MTI)

Valter Attila nagyot dolgozott kapitányaiért, gazdát cserélt a piros trikó

Post Views: 1

JochaPress