Itthon: Feljelentést tesz a DK az árverésre küldött kínai lélegeztetőgépek ügyében

Itthon: Feljelentést tesz a DK az árverésre küldött kínai lélegeztetőgépek ügyében

A párt politikusa, Varga Zoltán szerint ezekkel az eszközökkel a kormány kétszer lopta meg az embereket.

Hűtlen kezelés miatt rendőrségi feljelentést tesz a Demokratikus Koalíció az árverezés alá került kínai lélegeztetőgépek ügyében – jelentette be Varga Zoltán, az ellenzéki párt parlamenti képviselője, a népjóléti bizottság elnöke.

A politikus emlékeztetett: az Orbán-kormány több mint 4 milliárd forint előleget fizetett ki 749 darab kínai lélegeztetőgépért, amelyeket most töredékáron próbálnak elárverezni. (Az üggyel a Momentum is foglalkozott. Gelencsér Ferenc, a párt politikusa december végén arról írt, hogy a készülékeket az eredeti áruk tizedéért kínálják megvételre.)

Varga Zoltán most hozzátette, hogy összesen 17 ezer darab használhatatlan, túlárazott készülék porosodik a raktárakban, amelyekért 300 milliárd forintot fizetett ki a kormány Fidesz-közeli cégeknek a koronavírus-járvány idején.

A feljelentés célja, hogy végre bíróság elé álljanak azok, akik több mint 300 milliárd forintnyi közpénz eltüntetéséért felelősek – jelentette k Varga Zoltán, aki arról is beszélt, hogy a pártja megnyert egy adatigénylési pert, amelyből kiderült, a lélegeztetőgépekből egy darabot sem sikerült felhasználni vagy értékesíteni 2020 óta.

„Az Orbán-kormány kétszeresen lopta meg a magyarokat a lélegeztetőgépekkel. Először, amikor túlárazva megvették ezeket, másodszor pedig, amikor feleslegesen kellett fizetni a tárolásukért” – tette hozzá.

HVG