Az Air France AF 1695-ös számú járatát teljesítő Airbus A320–200-as reggel fél hét előtt néhány perccel indult el a budapesti repülőtérről.
A járat pilótája röviddel a 13L futópályájáról végrehajtott felszállást követően az egyik hajtómű meghibásodását jelentette a légiforgalmi irányítás felé, és jelezte, hogy visszafordul a repülőtérre.
A személyzet egy iskolakör megtételét követően mintegy 20 perccel később biztonságosan leszállt a budapesti repülőtér 13L futópályáján, majd a Budapest Airport Létesítményi Tűzoltóságának egységei kíséretében a számára kijelölt állóhelyre gurult a géppel.
A fedélzeten a személyzetet is beleértve 148 ember utazott. A járatot a légitársaság 15 és fél éves, F-GKXP lajstromjelű repülőgépe teljesítette.
Az ügyben megkerestük a repülőtér kommunikációs igazgatóságát, lapunkhoz eljuttatott tájékoztatásuk szerint a járat pilótája a 06.35-ös felszállást követően kisebb hibát jelzett a torony felé az 1-es hajtóművel kapcsolatban.
„A gép a protokollnak megfelelően visszafordult, és 7 óra 2 perckor leszállt a budapesti repülőtéren. A járat utasai biztonságban leszálltak a repülőgépről, további teendőikről a légitársaság tájékoztatja őket” – közölte a reptérüzemeltető.
Írta a Magyar Hírlap