Itthon: Új miniszteri biztosokat nevezett ki Navracsics az új minisztériumában

Itthon: Új miniszteri biztosokat nevezett ki Navracsics az új minisztériumában

Kisfaludy László, Kupecki Nóra és Petri Bernadett is a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumban folytatja.

Miután a korábbi területfejlesztési miniszter január 1-től a közigazgatásért és az önkormányzatokért is felelős, és kinevezték a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium vezetőit, Navracsics Tibor folytatja csapatának összeállítását.

A tárcavezető három új miniszteri biztost nevezett ki két évre. Kisfaludy László a közigazgatás és a területfejlesztés stratégiai koordinációjáért lesz felelős, és egyebek közt „vizsgálja és elemzi a területi közigazgatási szervezetrendszer, a Helyi Közszolgáltatás Információs Rendszer, valamint a (…) tervezett, illetve megvalósítás alatti fejlesztések hatásait, eredményeit”. Korábban a köznevelésért felelős helyettes államtitkár volt, aki 2022-ben szakterületével együtt átkerült ugyan a Belügyminisztériumba, de 2023 nyarán lemondott.

Kupecki Nóra, akit az év végével mentettek fel az Igazságügyi Minisztérium alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkári tisztségéből, a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok és a további államigazgatási szervek együttműködésének fejlesztéséért felelős miniszteri biztos lett.

Petri Bernadett a közvetlen uniós források felhasználásának koordinációjáért lesz felelős, egyebek mellett javaslatokat fogalmaz meg a források hatékony felhasználása érdekében, ösztönzi a hazai, illetve közép-kelet-európai közvetlen uniós forrásszerzést, támogatja a regionális különbségek csökkentését és képviseli Magyarországot a közvetlen uniós források kapcsán az Európai Unió intézményeinél. Ő a két másik új biztossal ellentétben, akik helyettes államtitkári fizetést kapnak a munkájukért, semmilyen plusz juttatásban nem részesül, hanem a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda ügyvezető igazgatójaként lényegében a rangját emelték meg, ami megkönnyíti a mozgását a közigazgatás berkeiben.

Ennek a nem túl ismert intézménynek a honlapjáról egyébként kiderül, hogy most ott dolgozik az a Rácz Zsófia (Bódi-Rácz Zsófia néven), aki 2020-ban, 22 éves egyetemistaként egy törvénymódosítás segítségével diploma nélkül lett helyettes államtitkár az akkori Emberi Erőforrások Minisztériumában, majd miután az új kormányban nem tartottak igényt a munkájára, egy évig Navracsics Tibor mellett volt a területfejlesztési koncepciókkal kapcsolatos javaslatokat megfogalmazó miniszteri biztos. Onnan 2023 májusában mondott le.

Navracsics Tibor a kinevezések mellett fel is mentett egy miniszteri biztost: Erdős Norbert Fidesz-képviselő, volt agrárminisztériumi államtitkár 2022 nyarán 2024. június 9-ig szóló megbízást kapott a területfejlesztés közpolitikai összehangolásával kapcsolatos feladatok ellátására, de ez most szombati hatállyal megszűnik. Hogy miért, az nem derül ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter utasításából, amely a többivel együtt a péntek esti Hivatalos Értesítőben jelent meg.

HVG