Soltész Miklós: Fontos a közösségre nevelés

Soltész Miklós: Fontos a közösségre nevelés

MH/MTI
2023. szeptember 1. péntek. 18:07

Soltész Miklós hozzátette: ugyanilyen fontos az odafigyelés másokra, ebben a katolikus és más keresztény iskolák sokat vállalnak.

Úgy fogalmazott, ha e kettő mellett a nevelők a hit szabadságának erejét is meg tudják adni, a nevelés meghozza gyümölcsét.

Arról is beszélt: a liberális világ elfeledkezik arról, hogy a kereszténység sohasem állítja, „az a legjobb, amit én mondok”, hanem lehetőséget ad a választásra a keresztény, jézusi tanítás és „más” között, de felkínálja az elsőnek az értelmét, azt, hogy ez miként kísér minket végig egész életünkön át. Arra biztatta az iskola pedagógusait, segítsenek a gyerekeknek a választásban.

Az eseményen – az iskola tanulói által előadott Kire ütött ez a gyerek? című Janikovszky Éva-versre utalva – azt mondta, ahhoz, hogy „a gyerekből azt a felnőttet hozzuk ki, akire újra mindenki büszke lesz”, összefogásra van szükség a szülő, a pedagógus és az egyház között.

Azt kérte a pedagógusoktól, hogy merjék vállalni magukat.

„Tudom, hogy sok tüntetés volt Budapesten, vidéken sokkal kevesebb” – jegyezte meg, hozzátéve: hiányolta, hogy nem volt szó a pedagógusok jogairól, arról, hogy „a neveléshez való eszközöket visszakapják”.

Azt mondta, úgy nem lehet nevelni, ha a gyerekek mobiltelefonozhatnak tanórán.

„Kérjük, követeljük, hogy ezeket a jogokat adjuk vissza szülőként, vezetőként a pedagógusoknak, akkor lesz teljes a nevelés” – hangoztatta Soltész Miklós.

Közölte: a paksi iskola új szárnyának építését 750 millió forinttal támogatta a kormány, 250 millió forinttal a Pécsi Egyházmegye, a további bővítésre 2,6 milliárd forint áll rendelkezésre a jövő évi költségvetésben.

Süli János (KDNP), a térség országgyűlési képviselője példaértékűnek nevezte az iskola bővítésében mutatott összefogást a város, az egyházmegye és a kormány között.

Szabó Péter (Fidesz-KDNP), Paks polgármestere azt mondta, az önkormányzat támogatja a bővítés folytatását.

Az új épületszárnyat Felföldi László pécsi megyés püspök áldotta meg.

Skucziné Mány Katalin, az intézmény igazgatója az MTI-nek elmondta, a háromszintes épületben a meglévő tizenkettő mellé hét új tantermet alakítottak ki, így csökken a zsúfoltság az iskolában. Az intézményben ötszáz óvodás, általános és középiskolás tanul, közülük négyszázan általános iskolás diákok. A bővítés második ütemében a tervek szerint tornacsarnokot építenek és szaktantermeket alakítanak ki – ismertette az igazgató.

Írta a Magyar Hírlap