Kirsty Bortoft már alig várta, hogy párjával, Stuval tölthesse az éjszakát, ám a találkozás kis híján tragédiával végződött. A férfi a nőre mozdulatlan állapotban talált rá, Kirsty semmire nem reagált. Kórházba szállították, majd mesterséges kómába helyezték. A nő 40 percig haldoklott, a mentők kétségbeesetten küzdöttek az életéért.
Nem sokon múlt, hogy végleg leálljon a nő szíve
Kirstynek megállt a szíve, mesterséges kómában helyezték, a családjának pedig azt mondták, hogy számítsanak a legrosszabbra – derült ki a The Sun cikkéből. A háromgyermekes anyuka később megosztotta, mit tapasztalt a 40 perc alatt.
Rájöttem, hogy az ember nem hal meg, csak a teste – magyarázta.
Ekkor a közvetlen családján kívül senki sem tudta, hogy mi történik, de egy médium barátja kapcsolatba lépett a nővérével.
Azt mondta neki, hogy a szellemem a nappalijában van, és arra kértem, hogy írjon listákat a fiaimnak és apának. Mondtam a barátomnak, hogy a testem összeomlik, és nem hiszem, hogy vissza tudok menni, de ő szigorú volt velem, és azt mondta, muszájn – fejtette ki.
Másnap reggel az orvosok úgy döntöttek, hogy Kirstyt kihozzák a kómából, és figyelemmel kísérik az állapota alakulását, aki erről így mesélt:
Emlékszem, amikor végre visszatértem a testembe, pontosan tudtam, hogy mit kell tennem a gyógyuláshoz. A sötétség nélkül nem tudod, mi a fény, és hiszem, hogy azért vagyunk itt, hogy felébredjünk, növekedjünk és finomítsuk a rezgéseinket.
Második esély az élettől
„Minden nap meditáltam és elképzeltem, ahogy egy fehér-arany fény áramlik a testemben. Az emberek nevettek, amikor azt mondtam, lehet, hogy most halálközeli élményem volt, de már fitt és egészséges vagyok” – folytatta.
A vártnál sokkal gyorsabban gyógyultam, amikor a tizedik napon megröntgenezték a tüdőmet, és a röntgenorvos szinte sokkolódott, szinte teljesen egészséges volt a tüdőm.
Kirsty azt állítja, hogy az átéltek hatására bátrabb ember lett, és elkezdte értékelni azt, amije van. Hozzátette, úgy érzi, mintha kapott volna egy második esélyt az életben.
Írta a Magyar Hírlap